Így alakítjuk át az otthonunkat, miután anyukák leszünk

Így alakítjuk át az otthonunkat, miután anyukák leszünk

Miután egy család életébe betoppan egy kisgyermek, a mindennapok teljesen átalakulnak. Ehhez pedig az élettérnek is igazodnia kell. Mutatjuk, hogyan.

Ötletládához ad!

Szokták mondani, hogy egy gyermek érkezésével fenekestül fordul fel az ember élete. Ebbe pedig bizony az otthon is beletartozik. Ahol eddig csak a magad és a párod kényelme és életritmusa volt a mérvadó, ott most minden átértékelődik. Borulnak a szempontok, a fontossági sorrend, sőt, legtöbbször még az ízlésed is átalakul. Lássunk néhány jellegzetes változást, melyet a legtöbb lakásba elhoz az anyaság!

Az új szempont: a rend

Nem csak azért lesz ez fontos, mert nincs annyi időd már a takarításra, a higiénia önmagában is valódi elvárás lesz. Kezd a padló egyre üresebb lenni, és egyre több praktikus tárgy vesz körbe.  A rendszerezés pedig része lesz az életednek. Szép lassan polcok, tárolók és dobozok árasztják el a lakást.

Így alakítjuk át az otthonunkat, miután anyukák leszünk

Megérkeznek a növények

Ha eddig nem is foglalkoztál szívesen a növények nevelgetésével, kisgyerekes anyukaként előbb-utóbb rákapsz majd. Rájössz, hogy az otthonos hangulat feltétele a cserepes virágok jelenléte a lakásban.  És gondozásuk sem esik nehezedre többé, hiszen mi a heti locsolgatás egy embergyerek nonstop felügyeletéhez képest?

A tárgyak elkezdenek felfelé vándorolni

És ez nem egy parajelenség. Csupán azért történik, mert a gyermek (és a tárgyak) védelmében jobb, ha a törékeny dolgok egyre magasabbra kerülnek, vagy akár el is tűnnek. A lenyelhető apróságok is fokozatosan kikerülnek a gyerkőcök látószögéből, azaz szép lassan átszervezed a lakás dekorációját.

Így alakítjuk át az otthonunkat, miután anyukák leszünk

Oda a stílushűség

Ha minimál lakásodban nem is tűrted meg a hűtőmágneseket, pici utódod rajzait akkor is szó nélkül teszed ki majd a hűtőre ezután. Vintage vidéki stílusú házadban ismeretlen fogalom volt a műanyag, majd a gyermeked addig nézett rád hatalmas szemekkel, míg bele nem mentél, hogy kedvenc meséjének szereplőjét ábrázoló lámpa legyen az éjjeliszekrényen. Ahogy a babajátékok színes és vidám megjelenése is elindít egy folyamatot a lakásodban, amitől az többé már nem egy makulátlan élettér, hanem egy sokszor rendetlen, változatos szín-és stílusvilágú, de mindenképpen szeretni való, családias otthon.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
banner
Váltsd valóra lakásálmaidat! Válaszd a Fundamentát, az otthonteremtés szakértőjét
Megnézem
Bezárom
Promóció Időutazz velünk! Így néz ki a jövő nappalija

Napjaink technológia fejlődését látva izgalmas eljátszani a gondolattal, mit hozhat az életünkbe a (közel)jövő. Míg a repülő autó, a gondolkodásra képes robot és a mindentudó mesterséges intelligencia néhány éve még túlzottan futurisztikusnak tűnt, ma már egészen elérhető távolságba került. De vajon hogyan hat majd mindez az otthonainkra?

Tipp 5 teendő, amit iktass be, mielőtt elutazol nyaralni

Egy nyaralás előtti készülődés jóval többet takar, mint a csomagolás. A házunk biztonsága mindennél fontosabb, ezért érdemes olyan óvintézkedéseket megtenni ilyenkor, ami nem csak a kéretlen betolakodókat tartja távol, de a baleseteket is. Összegyűjtöttük az 5 legfontosabb tennivalót a gondtalan nyaralás jegyében:

Stílus Nyári asztali dekoráció – Varázsolj nyári hangulatot az étkezőbe

A nyárban az a legjobb, hogy sokat lehetünk kint a szabadban. De ha valamiért mégis a lakásban kellene maradnod, oda is be tudod vinni magaddal a nyár hangulatát. Erre tökéletes lehet egy nyári asztali dekoráció.

Tipp 3 egyszerű trükk, amivel gyorsan megszárad a mosott ruha

Akinek van otthon szárítója, minden bizonnyal előszeretettel használja, hiszen a ruhák nemcsak gyorsan szárazak lesznek, hanem kellemesen puhák is. Mi tudsz azonban tenni, ha nem szeretnél egy ilyen háztartási gépet beszerezni, viszont Te is arra vágysz, hogy rövid időn belül megszáradjanak a mosott ruhák? Ebben az esetben próbáld ki az alábbi trükköket.

Tipp Légkondi a hálószobában – Így használd jól a klímát

Nyáron, amikor nappal tombol a hőség, az éjszakák is fullasztóan melegek. Ezért is gondolják sokan úgy, hogy a hálószobába szereltetik fel a klímát. Nem mindegy viszont, hogy hogy használjuk a légkondicionálót alvás közben, ugyanis akár meg is fázhatunk tőle. Mutatjuk, hogyan érdemes hűteni a hálót.

Kert A profi fűnyírás 5 aranyszabálya

Minden fűnyírás után megviselt a gyep? Esetleg túl sokszor romlik el a fűnyíró? Lehetséges, hogy nem megfelelően vágod a füvet a kertben, ami sem a gyepnek, sem a fűnyírónak nem tesz jót. Összegyűjtöttük az 5 aranyszabályt, ami segít abban, hogy a fűnyírás sikeres legyen.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin