Forrás: Getty

Húsvéti hangulat a lakásban 5 lépésben:
1. Tojásfa
Mint a szeretet ünnepén a karácsonyfa, úgy húsvétkor a tojásfa sem maradhat el. Bár ez közel sem olyan jelentős dekorációs elem, mint a díszített fenyőfa, mégsem igazi a húsvéti hangulat a lakásban nélküle. A tavasz két fontos jelképére, barkaágakra és tojásokra lesz szükségünk hozzá. Egy vázába állítsuk bele a levágott barkaágakat, majd tetszés szerint helyezzük fel rájuk az akasztós tojásokat. Köthetünk színes masnikat is az ágakra, vagy a tojások mellé akaszthatunk más figurákat is, például csibét, bárányt vagy virágokat.

2. Friss virágok
A húsvét és a tavasz a természet megújulásáról, az élet ünnepléséről szól. A friss, vágott virágok mindig szuper dekorációs elemei a lakásnak, ilyenkor azonban szinte elengedhetetlenek. Szóba jöhetnek a klasszikus tavaszi vagy húsvéti virágok, mint a tulipán, az illatos jácint vagy a gerbera, de választhatjuk az örök klasszikus liliomot vagy rózsát is.

3. Nyuszi fészek
Nincsen húsvét nyuszi fészek nélkül! Még akkor is, ha nincs gyerekünk, jópofa húsvéti dekor lehet egy tojásokkal teli kosárka. Ha az édesszájúak táborát erősítjük, akkor egyértelműen csokitojások kerüljenek a fészekbe. Elkészíteni is szuper egyszerű: egy fonott kosárra, (mű)fűre, tojásokra és néhány figurára lesz szükségünk. A kosarat béleljük ki a (mű)fűvel, dugjuk bele a tojásokat, majd ültessük a tetejére a figurákat. A húsvéti nyuszi figura mellé odaférhet egy csibe, egy tyúkanyó vagy egy bárányka is.

4. Húsvéti koszorú
Az ajtó sem maradhat ki a dekorálásból, ha igazi húsvéti hangulatot szeretnénk teremteni az otthonunkba. Választhatunk boltit is, de belevághatunk DIY projektekbe is, hogy egyedi ajtódíszt kapjunk. Az elkészítéshez jöhet bármi, ami a tavaszt és a természetet idézi: faágak, virágok, tojások és masnik is. A koszorú alapjának akár a karácsonyi adventi koszorút is használhatjuk, így szinte fillérekből elkészíthető ez a húsvéti dekoráció.

5. Virágos kiegészítők
Csempésszük be a tavaszt és a húsvétot a mindennapjainkba kiegészítők formájában. Váltsuk le a terítőt virágosra vagy tojásosra, szerezzünk be mintás szalvétát, cseréljük le élénk színűre a párnahuzatokat. Hívjuk elő a természet szimbólumát a lehető legtöbb helyen az igazi húsvéti hatásért.