Az 5 leggyakoribb lakberendezési baki – És tippek, hogyan kerüld el őket

Az 5 leggyakoribb lakberendezési baki – És tippek, hogyan kerüld el őket

Otthonunk berendezése során számos olyan hibát véthetünk, melyek teljesen tönkretehetik az összhatást. Most kiderül, hogy melyek ezek, illetve mit tehetünk ellenük.

Ötletládához ad!

#1 hiba – Üres falak

Épp elkészültünk a falak festésével, viszont semmi erőnk nem marad azok dekorálásához? Ennek ellenére jobb lenne, ha nem késlekednénk, hiszen semmi más nem tud annyira barátságtalanná tenni egy lakást, mint az üres, pucér falak.

A megoldás: Mindenféleképp ragadjuk meg a kalapácsot, pár szöget és egy-két képet, majd lássunk neki a munkának! Az első kép felrakása után már látni fogjuk a különbséget, így hirtelen olyan motiváltak leszünk, hogy alig marad üres hely a falon.

#2 hiba – Mennyezeti lámpa

A mennyezeti lámpák rendkívül praktikusak, azonban nagyon előnytelen árnyékot vetnek, továbbá általánosságban elmondható róluk, hogy előnytelen a fényük.

A megoldás: A lakberendezők titkos trükkjei közé tartozik az indirekt világítás, amelynek hatására sokkal kellemesebb és barátságosabb lesz a lakásunk. Tény, hogy egyes szobákban elengedhetetlen a mennyezeti lámpa használata, viszont ettől függetlenül helyezzünk el további fényforrásokat: álló-, illetve asztali lámpákat, esetleg fényfüzéreket. Plusz pont, ha előbbiekkel a fényerőt szabályozni is tudjuk.

#3 hiba – Olcsó kanapé

Tény, hogy nagyon csábító egy olcsó kanapé megvétele, ennek ellenére próbáljunk ennek ellenállni, hiszen ellenkező esetben pár hét elteltével már nagy eséllyel ronda lenyomatok lesznek rajta. Súlyosabb esetben pedig napról napra egyre kényelmetlenebb lesz rajta ülni, aminek akár állandó hátfájás is lehet a következménye. Tudni kell, hogy a túlzottan olcsó kanapék esetében silányabbak az anyagok, illetve a teljes bútordarab megmunkálása is.

A megoldás: Ne csak az árra, a minőségre is figyeljünk, hiszen nincs annál bosszantóbb, mint amikor megveszünk egy kanapét, ami aztán kényelmetlen. Épp ezért próbáljunk meg a lehetőségeinkhez mérten egy jobb minőségű darabot beszerezni. Arról ne feledkezzünk meg, hogy jó esetben nem 5 évre vásárolunk egy kanapét, hiszen egy hosszabb távú befektetésről beszélünk.

#4 – Túl kicsi szőnyeg

A nappali vagy a hálószoba egy pihe-puha szőnyeggel lesz igazán otthonos és kényelmes. Vásárlás során ne csak a színre és az anyagra figyeljünk, hanem a méretre is, ugyanis egy kicsi szőnyeg elveszhet a térben.

A megoldás: Ideális esetben egy szőnyeg összeköti a bútorokat, aminek hatására harmonikus lesz az összhatás. A nappaliba például egy akkora darabot válasszunk, amin elfér a dohányzóasztal, illetve rá tudjuk tenni a kanapénk és a fotelünk lábait is.

#5 – Túl sok dekoráció

Egy váza itt, egy gyertyákkal teli tál ott, egy szuvenír az előző nyaralásunkról pedig amott… Egy lakásban nagy jelentősége van a dekorációnak, ennek ellenére ne essünk túlzásokba, hiszen nem szükséges minden egyes szekrényt telepakolni velük.

A megoldás: Mindig tartsuk szem előtt az összhatást, és tegyük fel magunknak a következő kérdéseket: milyen stílusú lakást szeretnénk? Mi legyen a vendégek első benyomása az otthonunkról? Melyek azok a dekorációs elemek, melyek illenek egymáshoz? Ezen kérdések és kritériumok alapján válasszunk dekorációkat, és mindig tartsuk szem előtt, hogy a „kevesebb néha több”.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Friss Apróságok, melyektől még kuckósabb lesz az otthonod

Az ősz mindig a lecsendesedésről, befelé fordulásról szól. Egyre csillapodik a nyári nyüzsi és egyre több időt töltesz a lakás falai között, épp ezért kifejezetten fontos, hogy meleg hangulatot árasszon minden szoba.

Promóció Idén októberben várja az érdeklődőket a CONSTRUMA / OTTHONdesign kiállítás

A COVID-19 vírus okozta több mint fél éves kényszerszünet után újra nyit a HUNGEXPO Budapesti Kongresszusi és Kiállítási Központ.

Tipp Festés szivaccsal – Tippjeinknek hála garantált a siker

Festés szivaccsal? Igen, ez a festési technika, amelynél egy szivaccsal kell felvinni a falra a festéket, valóban létezik. Ha kíváncsi vagy, hogy mire kell ennél a módszernél figyelned, akkor olvasd el a cikkünket!

Tipp 5 dekorációs hiba, amit mindannyian elkövetünk

Nem születik mindenki lakberendezőnek, így érthető módon számos otthonban felfedezhetőek különféle dekorációs bakik. Alábbiakban összegyűjtöttük az 5 leggyakoribbat.

Tipp Lakásriasztó kisokos – Minden információt egy helyen megtalálsz

Manapság évről évre nagyobb értéket képviselnek az ingatlanok, illetve az ingatlanokban megtalálható tárgyak is, így a védelmükről érdemes gondoskodni. Jó megoldás erre egy lakásriasztó, aminek az optimális beszereléséről ebben a cikkben tájékozódhatnak.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin