Forrás: Getty

Varázslatos lufik by Száva
Száva vagyok, Szarvason élek, és közel 4 éve foglalkozom léggömb dekorálással és dekorációkészítéssel. Imádom, hogy néhány színes léggömbbel, látványos dekorációval és egy kis kreativitással teljesen megváltoztathatom egy tér hangulatát. Most a Hungarocell Karácsonyi Kollekcióval készülök az ünnepekre, mert számomra a dekorálás nem csak díszítés, hanem igazi öröm és varázslat. Ha szeretnél egyedi karácsonyi hangulatot teremteni, keress bátran üzenetben vagy telefonon – szívesen segítek megvalósítani az elképzelésedet.
Elérhetőségeim:
Galéria / 8 kép
SYL Flower Decor
Czank Szilvia vagyok. Négy éve készítettem el az első szappan formáimat a karácsonyi időszakra, majd 2022 januárjában az első szappanvirágokból álló dekorációm is elkészült. Hónapról-hónapra, évről-évre érezem magamban a fejlődést, a dekorációim egyre inkább tükrözik azt a kreativitást, ami bennem van. Szinte mindent autodidakta módon tanulok, kísérletezem a színekkel, illatokkal, formákkal, kiegészítőkkel. Törekszem az egyediségre és a harmóniára. 2024 őszétől már nem csak szappanvirágokból állítom össze a dekorációimat, felfedeztem a selyemvirágokban és az élethű virágokban lévő lehetőségeket is. Szívesen kombinálom az anyagokat, mert így még érdekesebb, izgalmasabb kompozíciók születnek. A virág formák mellett gyakran egyéb, évszakokhoz illő kiegészítőket is használok. A téli/adventi dekorációim is e kettősség jegyében születtek tavaly és idén is.
Elérhetőségeim:
- Facebook: https://www.facebook.com/sylflowerdecor
- Vegyél hazait oldal: https://vegyelhazait.hu/bolt/syl-flower-decor-8609
- Weboldal: https://sylflower.hu/
Galéria / 17 kép
CsillagMag Kézműves Műhely
Horváth Mónika vagyok, négy gyermek édesanyja, egy öt éves kisfiú, és egy 6 hónapos kislány nagymamája. A CsillagMag Kézműves Műhelyt 4 éve hoztam létre, megvalósítva ezzel egy régi, több évtizedes álmomat. Első termékem egy lovacska volt–- a lovacskák és tündérlovacskák azóta is a kedvenceim! De fontosak számomra a saját tervezésű állatfiguráim, babaforgóim, húsvéti és karácsonyi dekorációim is. Kiemelten fontosnak tartom környezetünk védelmét, ezért munkám során fenntartható, természetes és minőségi anyagokat használok; kiváló minőségű gyapjúfilcet, magyar gyapjút, Oeko-Tex 100 minősítésű pamutfonalat, fát. Célom, hogy minden gyermeknek legyen lehetősége természetes anyagokból készült játékokkal – is – megismerkedni, játszani. Szeretném, hogy termékeim minél több óvodában jelen lehessenek, ezért az ovik számára kedvezményt biztosítok. Minden alkotásomban tükröződik a természetes anyagok szeretete, az apró részletek gondos kidolgozása, így minden darab egyedi, figyelemmel és szeretettel készült kézműves termék.
Csatornáim:
Galéria / 29 kép
Dizájn Fodan Fodor Anita
Fodor Anita vagyok, biatorbágyi műhelyemben fali dekorációk különböző változatai készülnek, immár ötödik éve. Alkotásaim hátteréül többnyire újrahasznosított faanyagot használok, melyekre – gondos előkészítést követően – akrillal festett egyszerű története vagy porcelán agyag felhasználásával 3D-s meseképek kerülnek. Témaválasztásaim tudatosan sokszínűek, különböző korosztályokhoz szólnak, hisz célom, hogy képeim minél több embert megszólítsanak, más-más enteriőrben is otthonra találjanak. Bízom benne, hogy minden darab egy aprócska örömforrás lehet a mindennapokban, egy kis mese, amely mosolyt csal a lakásokba és a szívekbe. A mostani összeállítás az ünnepi hangulat jegyeit hordozza, de aki kíváncsi további képeimre is, az alábbi oldalon megtalál.
Elérhetőségeim:
- https://www.facebook.com/dizajn.fodan
- anitafodor888@gmail.com
- 0620 4101655
Galéria / 12 kép
Diamond Epoxy and Candle
A vállalkozásunkat 2021-ben indítottuk a húgommal, amikor közösen belevágtunk az esküvői dekorációk és szezonális díszek készítésébe. Mindkettőnk számára szívügy volt az alkotás: nem csupán munkának éltük meg, hanem igazi szabadságnak és örömforrásnak. A dekoráció készítése hamar a hobbijaink egyik legfontosabb részévé vált, hiszen fantasztikus érzés gyönyörű, egyedi darabokat megálmodni és életre kelteni.
Ahogy telt az idő, a húgom maradt a szezonális díszek világánál, én pedig kerestem a saját utamat. Így találtam rá az epoxyra, amelybe gyorsan beleszerettem. Volt, amikor könnyedén ment, máskor újra kellett tanulnom a technikákat, de rengeteget fejlődtem. Mai napig folyamatosan inspirálódom, tanulok és tökéletesítem a munkámat.
Később a gyertyakészítés is az életem részévé vált. Sokáig csak magamnak és a családomnak készítettem gyertyákat, mert szerettem volna, hogy az első nyilvános darabok olyan színvonalúak legyenek, amit én magam is örömmel vásárolnék meg. Egy év munkája és kísérletezése után éreztem azt, hogy készen állok másoknak is megmutatni őket, és azóta is minden egyes darabban ott van a szívem.
Különösen szeretem ezt az időszakot, amikor közeledik a karácsony: a sok csillám, glitter és ünnepi hangulat még inkább inspirál, és örömmel tölt el, hogy mások otthonába is vihetek egy kis melegséget és varázslatot.
Elérhetőség:
Galéria / 6 kép
WoollyToys
Szívből, gyapjúból, okosan.
Csongrádi Ági vagyok, a WoollyToys megálmodója. Anyaként és kézművesként is tudom, milyen nehéz a tökéletes játékot megtalálni. Épp ezért alkottam meg a “clever wool” filozófiát, hogy haszontalan tárgyak helyett valódi értékkel bíró, egyedi, gyapjúból készült játékokat alkossak, melyek segítik gyermekeink fejlődését és elhozzák a családok nyugalmát is.
Elérhetőségeim:
- Weboldal: https://woollytoys.com
Galéria / 13 kép




































































































