Inspiráló ősz – Élményekkel és ötletekkel tele vár az Otthonok&Megoldások magazin legfrissebb lapszáma

Újra itt vagyunk – velünk együtt pedig az ősz is megérkezett. Az összhang pedig nem véletlen, hiszen ennek a színes évszaknak minden izgalmas alkotóelemével töltöttük meg magazinunk lapjait az első oldaltól egészen az utolsóig.

Hiszen az ősz annyi, de annyi mindent ad nekünk! Ott vannak a színek a terakottától egészen a borostyánig, amiket egyszerűen kötelező beköltöztetnünk ilyenkor életterünkbe. Aztán a téli álomra készülő természet ajándékai: elszáradó falevelek, földre hullott termések, illatozó faágak. Jöhetnek ők is! Miközben pedig őszi gúnyába öltöztetjük otthonunkat, lélekben már a télre készülünk, amihez elengedhetetlen, hogy egy kicsit kuckósítsuk a lakást.

De az ősz még ennél is többet ad! Azzal, hogy egyre rövidebbek a nappalok, fokozatosan “szorít be” minket a lakásba, hogy bentről, az ablakból csodáljuk teljes pompáját. És ha már ott vagyunk, rendezzünk, szervezzünk át ezt-azt, hiszen minden adott hozzá. Mert éppen erről szól az ősz: a lehetőségekről.

Mi is ezeket a lehetőségeket vesszük sorra az Otthonok&Megoldások magazin legfrissebb lapszámában. Neked pedig nem maradt más dolgod, mint lecsapni rájuk, és kihozni életteredből (és mindennapjaidból) a maximumot.

Íme, egy kis ízelítő a tartalomból:

Ugorj fejest velünk az őszbe!

Galéria / 3 kép

Megnézem a galériát

Vendégségben jártunk Balázs Andinál

Inspiráló ősz – Élményekkel és ötletekkel tele vár az Otthonok&Megoldások magazin legfrissebb lapszáma

Ismét káprázatos lakásokra bukkantunk, járd be őket velünk:

Galéria / 3 kép

Megnézem a galériát

És hasznos tippekből, tanácsokból sincs hiány:

Galéria / 3 kép

Megnézem a galériát

Engedd, hogy az ősz nagy dolgokra inspiráljon!  Az Otthonok&Megoldások legfrissebb lapszámát csordultig töltöttük neked ehhez ötletekkel.

IDE kattintva könnyen és gyorsan ellenőrizheted, hol kapható a lap a közeledben. Ha pedig szeretnéd mindig magadnál tudni, INNEN néhány kattintással kényelmesen, gyorsan és egyszerűen beszerezheted digitális formában is.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.