Mérlegen a konténerházak! Itt a nagy pró és kontra lista

Mérlegen a konténerházak! Itt a nagy pró és kontra lista

Ezek az újragondolt szállítóelemek jelentenék a jövőt? Ha megjósolni nem is tudjuk, azért górcső alá vettük azok minden előnyét és hátrányát, remélve, hogy közelebb jutunk a megoldáshoz.

Ez a cikk már szerepel az Ötletládádban!

A jövő elkezdődött

A klasszikus konténerek lakás-szempontú fejlesztése egy meredeken felfelé ívelő folyamat szerves része. Azé a folyamaté, mely a jövő igényeihez igazított lakhatási feltételek megteremtését célozza, ennek keretében pedig keresi a minél rugalmasabb, minél könnyebben és olcsóbban kivitelezhető, és a környezet számára minél kisebb megterhelést jelentő megoldásokat. Ebbe az igényrendszerbe pedig tökéletesen beleillik a konténerekben kialakított otthonok koncepciója, mely a jelenből nézve még idegenek tűnhet, de a jövőben valódi alternatíva lehet.  Persze az, hogy ez a sors be is teljesül-e, sok tényezőtől függ. Ezeket vesszük most sorra

A konténerházak előnyei

Kezdjük a pozitívumokkal – azaz mi minden szólhat a konténerotthonok térnyerése mellett?

Környezetbarát megoldások: A magas visszaszállítási költségek miatt rengeteg konténer hever kihasználatlanul a világ kikötőiben. Azonban ha ahelyett, hogy beolvasztanánk, lakásként hasznosítjuk újra őket, rengeteg energiát spórolhatunk meg. Egy 6 méter hosszú konténer esetében például, ami közel 3500 kg acélt tartalmaz,  8000 kw energiáról beszélünk.

Költséghatékonyak: Egy ugyanakkora méretű, téglából épült lakás bekerülési költségénél közel 30 százalékkal alacsonyabb egy konténerház négyzetméterre kiszámított ára. Arról nem is beszélve, hogy utóbbiak formájukat tekintve átalakítás nélkül is “lakáskészek”.

Megbízhatóak és stabilak: A konténerek eredeti feladatuknál fogva masszív szerkezettel rendelkeznek, így – kis túlzással – elpusztíthatatlanok. Ez egyrészt azt jelenti, hogy jól ellenállnak az időjárás viszontagságainak, másrészt pedig terhelhetőségüknek hála biztonsággal egymásra építhetők. A szerkezeti stabilitás egyben a földrengések és a hurrikánok veszélyeivel szemben is garanciát jelent, mely különösen értékessé teszi őket a magas rizikójú térségekben.

Gyors kivitelezés: Egy konténerekből álló házszerkezet felépítése 2-3 hétnél többet nem vesz igénybe, ami óriási versenyelőny a klasszikus otthonok 4-6 hónapos kivitelezési idejével szemben.

Könnyen szállítható: Eredeti rendeltetésüknek hála a konténerház egyszerűen és gyorsan áttelepíthető, ha annak lakói költözni szeretnének.

A konténerházak hátrányai

Persze, itt sem minden fenékig tejfel. Szembesüljünk most a negatívumokkal is!

Gyenge hőszigetelés: Tekintve, hogy a konténerházak acéllemezekből készültek, gondot jelenthet a benti hőmérséklet kontrollálása. Egy speciális szigeteléssel és megfelelő külső színválasztással (ami nem nyeli magába a meleget) viszont némileg ellensúlyozható mindez.

Kopott külső: Ha újrahasznosított konténerben alakítunk ki egy otthont, annak külső felújítása komoly kihívást jelenthet. A szállítás közben keletkezett karcolások és sérülések helyén felütheti fejét a rozsda, ezért azokat nagyon alaposan ki kell javítani. Már csak azért is, mert egy néhány évente átfestett konténer élettartama a húsz évet is meghaladhatja.

Nagy ökológiai lábnyom: Bár tény, hogy a konténerek lakásokként való újrahasznosítása rengeteg energiát takarít meg a környezetnek, azok ökológiai lábnyoma nagyobb, mint amekkorának az első pillantásra tűnik. Ahhoz, hogy egy konténer lakható legyen, szükség van homokfújásra, a padlózat teljes felújítására és burkolására, és az esetleges hézagok és lyukak betömésére. Plusz az áttelepítésük komoly széndioxid-kibocsátást generál.

>>>Az előnyök és a hátrányok ismeretében el tudnád képzelni az életed egy ilyen konténerházban?<<<

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Kert Júniusi teendők a kertben

Nyáron igazán élvezet kint dolgozni a kertben, főleg júniusban, hiszen ekkor már szép színesek a virágágyások, a veteményesben pedig már begyűjtheted az első friss és ropogós, vitamindús zöldségeket és gyümölcsöket. De persze feladat is van bőven, hogy a kert jól bírja a hőséget, és nyár végén is szép és egészséges legyen. Segítségképp ezeket szedtük most össze csoportosítva.

Felújítás Szőlőhegyek ölelésében – Egy présházból lett otthon Zsámbék szomszédságában

Ezúttal egy völgybe utazunk, hogy egy régi présházat járjunk be, amiből alapos tervezéssel, nagy adag jóízléssel, valódi hozzáértéssel és kellő alapossággal valódi otthon lett.

Kert Ismerd fel a gazt! Ezek a leggyakrabban előforduló kerti gyomnövények

A hatásos gyomirtáshoz elengedhetetlen, hogy tisztában legyél, pontosan mivel is állsz szemben. Összeszedtük a leggyakoribb gyomnövényeket, amelyekkel már biztosan találkoztál, de lehet, hogy nem vagy tisztában a nevükkel.

Kert 5 jel, hogy új kerti bútorra van szükséged

Ha szeretsz nyáron a kertedben összejöveteleket tartani, akkor a kerti bútoraidat bizony sokat használod – ezzel együtt gyorsabban is kopnak. Mutatjuk, hogy mik azok a jelek, amik arra utalnak: cserére érett a garnitúra.

Tipp #vegyélhazait – És teremts azzal nyári hangulatot az otthonodban

Itt a nyár, ideje hát szieszta-hangulatba öltöztetni az otthonod. Mivel mással, mint magyar alkotók káprázatos munkáival?!

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin