Kapolcsi búvóhely – Egy ház, ahol a csend beszél

Kapolcsi búvóhely – Egy ház, ahol a csend beszél

Valódi értékmentés történt, amikor András megvásárolta és felújította az omladozó falú, komfort nélküli parasztházat. Star Wars-rajongóhoz méltó átváltozás történt.

Ötletládához ad!

Évek óta figyeltem a szomszédomban lévő ház hanyatlását, de nem tudtam, hogy ki lehet a tulajdonos, akinek jelezhetném a vételi szándékomat. Fogtam magam és a földhivatali papírok alapján megkerestem a gazdáját, aki nem is egyetlen ember volt, hanem egy hatalmas, egymástól távol élő rokonság. Így egy rögtönzött családi találkozót szervezve előálltam a tervemmel, és megvásároltam az akkor meglehetősen rozoga állapotú házat, amiben egy vaskályhán kívül más nem is volt.

„Az Erő legyen veled!”

A saját házam kertjének a felújítása kicsit nyögvenyelősen zajlott a rossz időjárás miatt, amikor arra gondoltam, inkább az új ház felújítására koncentrálnék. Nem is gondoltam át túlságosan az ezzel járó rengeteg feladatot, de kötöttem a sógorommal egy fogadást, amely szerint hat hét alatt kipofozom a házat. Ez a fogadás megadta a kellő lendületet, és kőműves barátommal nekiláttunk egy élhető, kényelmes élettér kialakításának. Ránk fért a Star Wars kultikus mondata, mert annyira alacsony volt az eredeti belmagasság, hogy az aljzatból még 70 cm mélyre ástunk, hogy egy magamfajta 190 centis pasas is kényelmesen elférjen a házban.

Felújítás fénysebességgel

Szerencsére a kőműves barátom a paraszti építkezés csínját-bínját ismeri, így nem okozott gondot a kétszárnyú teraszajtó beépítése, a ház kibővítése egy fürdőszobával és egy hálóval. Új tetőt is raktunk, bevezetésre került az áram, a víz. A csatorna és minden komfort nélküli ház hat hét alatt megszépült, kényelmessé vált. Az igazsághoz tartozik, hogy a kert nem lett kész, de a fogadásnak köszönhetően felgyorsultak az események, és a májusban elkezdett munkákat július elejére befejeztük. Mivel egész életemben kreatív területen dolgoztam, a belső tér kialakítása nem okozott nehézséget.

A koncepcióm az volt, hogy a kívül hagyományos megjelenésű házat üde színekkel dobjuk fel és a belső terek legyenek funkcionálisak, néhol meghökkentőek, de az eklektika ellenére jól illeszkedjenek egymáshoz a különféle tárgyak. Kell-e annál nagyobb kontraszt, minthogy egy Star Wars-os dohányzóasztal áll egy antik cserépkályha mellett? Az ablakkeretek türkiz színe is frissességet adott az épületnek, kívül-belül jól működik, illik a fehérre festett falakhoz és az erős színű képekhez is. Az óriási, piros keretben lévő James Bond-plakát is él a régi falon, illik a régi gerendákhoz és a szürke beltéri ajtókhoz. Üde, szellős berendezést szerettem volna, ami könnyen rendben tartható és a pihenést szolgálja.

Pazar terasz ólakból

A ház felújítása után az udvar frissítésén is dolgoztunk. Megerősítettük a régi ólak kőfalait és egy betonkoszorú segítségével biztonságossá is tettük, így hangulatos, védett teraszokat tudtunk kialakítani, kihasználva a meglévő adottságokat. Beszélgetésekhez, sütögetésekre alkalmas lett az udvar is. Mindig akad valami fejleszteni vagy csinosítani való, de az eltelt két évben megtaláltuk a bútorok, tárgyak helyét, és egy pihenésre, kikapcsolódásra való menedéket teremtettünk.

Mária az óraszekrényben

A ház falán található, használaton kívüli régi óraszekrényben kapott helyett a hely védőszentje, Szűz Mária, ő vigyáz a vendégek nyugalmára. A sok egyedi kiegészítő, a merész színválasztás, az egyszerű műanyag bútorok adják a ház különlegességét és kedves atmoszféráját. Jó érzékkel és stílusosan válogatott darabok töltötték meg élettel a két éve még düledező falakat.

Galéria / 13 kép

Megnézem a galériát

A teljes cikk az Otthonok&Megoldások magazin 2021/03-as számában jelent meg.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Tipp Így lesz pihentető az alvás a legnagyobb hőségben is

A nyári hőség nemcsak a nappalokat, hanem az éjszakákat is megnehezíti, különösen akkor, ha nincs otthon légkondicionálód. Ezért is hoztunk most néhány ötletet, amiknek hála a legnagyobb melegben is jól tudsz majd aludni.

Tipp Megizzadtál a kedvenc baseball sapkádban? Így tüntesd el róla a foltokat

Az erős nyári napsugarak miatt gyakran kerül elő a baseball sapka a szekrény mélyéről, pláne, a kertészkedésről vagy kinti programokról van szó. És bár ez a fejfedő hatékony a napszúrás ellen, kellemetlenül fel tudja melegíteni a fejbőrt, így nem csoda, ha egy idő után izzadtságfoltok jelennek meg rajta. Mutatjuk, hogyan tudod ezeket eltávolítani.

Kert Nem virágzik a rózsád? Ez az 5 ok állhat a háttérben

Bárhogy is próbálkozol, nem borul virágba a rózsabokrod? Akkor lehet, hogy te is belefutottál a rózsagondozás 5 tipikus hibájának egyikébe.

Kert Júniusi teendők a kertben

Nyáron igazán élvezet kint dolgozni a kertben, főleg júniusban, hiszen ekkor már szép színesek a virágágyások, a veteményesben pedig már begyűjtheted az első friss és ropogós, vitamindús zöldségeket és gyümölcsöket. De persze feladat is van bőven, hogy a kert jól bírja a hőséget, és nyár végén is szép és egészséges legyen. Segítségképp ezeket szedtük most össze csoportosítva.

Felújítás Szőlőhegyek ölelésében – Egy présházból lett otthon Zsámbék szomszédságában

Ezúttal egy völgybe utazunk, hogy egy régi présházat járjunk be, amiből alapos tervezéssel, nagy adag jóízléssel, valódi hozzáértéssel és kellő alapossággal valódi otthon lett.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin