Ebben a házban íródott a híres mű

Itt született Pán Péter

Leskelődni más otthonában mindannyian szeretünk, de még édesebb bekukkantani azokba az házakba, ahol egy vagy több különleges irodalmi mű keletkezett. Ilyen alkalmak általában akkor adódnak, amikor áruba bocsátják az adott híresség házát. Ez a helyzet most J. M. Barrie lakásával, akinek a Pán Pétert köszönhetjük. A skót író 1860-ban született, majd Londonba költözött, ahol hamarosan neves íróvá érett. Jövedelméből az elegáns Kensington Park mellett Leinster Cornerben vásárolt ingatlant magának. Itt, kutyasétáltatás közben ismerkedett meg a Davis-gyerekekkel, akiket szüleik halála után örökbe fogadott. Az  öt fivér ihlette a Pán Péter-történet, amelyben helyszínként felbukkan a Kensington Park is.

Pán Péter_2

Tágas tér a nappaliban

Hol születnek az igazán nagy művek?

Az író fantáziavilágának kibontakozásához tökéletes kulisszát biztosított ez a Londonban lévő hétszobás otthon, mely most 7 millió fontért keresi új gazdáját. Az otthon érdekessége, hogy nem a Pán Péter után járó jövedelméből vette az író, hanem itt alkotta meg világhírű remekművét. Több tehát ez annál, mint egy izgalmas otthon. Nevezzük igazi kuriózumnak az ingatlanpiacon, ahol az ehhez hasonló vételek igen ritkák. Az ár a hazai pénztárcának egy kissé borsosnak tűnhet, de leendő tulajdonosa nem fog csalódni benne, hiszen az feltűnő hasonlóságot mutat a Disney-féle rajzfilmben lévő otthonhoz, nem véletlenül, hiszen az író háza ihlette a rajzolókat.

Pán Péter_3

Kényelmes könyvtárszoba

Csingiling nélkül eladó

A hétszobás lakás két konyhával, két fürdővel, mosókonyhával, pincével, garázzsal, gyönyörű terasszal rendelkezik. Az 1820-ban épült ház tulajdonosa 1937-ben, 77 éves korában hunyt el. Lelke tovaszállt. Valós félelmét, melyet a felnőttkor kapcsán táplált, Pán Péter szájába adta. „Hallottam, hogy egyszer majd felnőttnek kell lennem, komoly képet kell majd mindig vágnom, hivatalba kell járnom, és kemény kalapot kell hordanom, meg esernyőt, mint a többi komoly felnőttnek… de én nem akarok felnőtt lenni, inkább csak madár akarok lenni megint!” Ezzel a gondolatsorral megfogalmazta mindannyiunk jogos félelmét a gyerekkortól való elszakadás kapcsán. Varázsporos házában – melyhez Tinker Bell, alias Csingiling  nem jár, de egy emléktábla arról igen, hogy itt élt a neves író – valaki egy mesevilágot teremthet maga köré. n

thumbnail
thumbnail
thumbnail
thumbnail
Itt született Pán Péter
Jó hangulatú étkező
Itt született Pán Péter
Fotel az olvasáshoz, merengéshez
Itt született Pán Péter
Talán épp itt álmodta meg az író Pán Péter alakját
Itt született Pán Péter
Mesés kert

Forrás: Strutt & Parker

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.