Így tanítsd meg spórolni a gyermekedet – 10 hasznos tipp!

Így tanítsd meg spórolni a gyermekedet – 10 hasznos tipp!

Ha szeretnéd, hogy gyermeked felnőttként jól tudjon bánni a pénzzel, érdemes már egész pici kortól spórolásra, takarékoskodásra nevelni.

Ötletládához ad!

1. Nem kell minden azonnal

Ha boltba mentek, ne vegyél meg mindig, mindent a gyereknek, amit csak meglát. Mondja el, hogy mit szeretne, mi tetszett meg neki, készíthet otthon listát is, amit akár hetente egyszer átbeszélhettek. Mi  az a dolog a listáról, amit nélkülözni tud? Mi életbevágóan fontos? Mi az, amiből esetleg hasonló már van otthon, és nincs rá szükség? Mi az, ami a következő születésnapig/karácsonyig még várhat, és mehet a nyuszi/mikulás/nagyi listájára? Vegyétek számba, így megtanulja, hogy egyrészt nem kell mindent megvenni azonnal, illetve hogy sok olyan dolog van, amiről hirtelen úgy érezzük, hogy nagyon kell, de néhány nap múlva kiderül, hogy valójában annyira nem is fontos, és ezért megvenni is felesleges lett volna.

2. Vezessen költségvetési táblázatot

Persze, nem kell olyan komoly és részletes lista, mint amilyen a ti, felnőtt listátok. De vezesse benne, hogy mennyi pénzt honnan és mikor kapott, mire költötte el, mire gyűjt, mik a hosszútávú tervei, mit akar elérni, és ahhoz még mennyi pénzre van szüksége.

3. A zsebpénz beosztása

Sokan nem szeretnek a gyereknek zsebpénzt adni, különösen, ha elkölti. Pedig így pont nem tanulja meg beosztani, spórolni. Kapjon zsebpénzt, de ne mint jutalmat, vagy motivációt. Adjunk neki azért, mert úgy érezzük, megérett rá, ezt a pénzt amúgy is rá költenénk, de ossza be ő, hogy mikor és mire költi. Eleinte lehet, hogy hamarabb és butaságokra költi el, de idővel megtanulja beosztani és jóra, okosan felhasználni..

4. Ha pénzt kap a nagyitól

Tanulja meg, hogy a nagyitól, ballagásra, születésnapra, bármire kapott pénzt is ugyanúgy okosan, megfontoltan kell el (nem) költeni, mint a zsebpénzt. Mehet a költségvetési listába, és azért, mert ez nem várt plusz “bevétel”, még nem kell gyorsan el is költeni. Vagy legalább ne az egészet.

5. Mutasd meg a különbségeket

Vannak dolgok, amikből érdemesebb drágábbat venni, de mondjuk kevesebbet és van, amiből felesleges a drágább, mert nincs különbség aközött és az olcsóbb verzió között. Addig azonban nem érzékeli a különbséget, amíg nem látja, hogy mi az. Mutasd ezeket meg te neki, hogy a jövőben okosan tudjon mérlegelni és a megfelelőt, a hosszútávon pénztárcabarát megoldást választani.

6. Mutass jó példát

Miért várod el a gyerektől, hogy takarékoskodjon, ha azt látja, hogy rengeteg ételt dobsz ki a kukába, bontatlanul, vagy már az ötödik pár ugyanolyan cipőt veszed úgy, hogy a másik négyet is alig hordod? Járj előtte jó példával, így könnyebben fog “leutánozni” téged. De figyelj, hogy tényleg jót tudjon tanulni tőled!

7. Nem minden a pénz

Nem csak azzal lehet spórolni, ha kevesebb pénzt hagyunk a boltban, vagy nem költünk feleslegesen. Azzal is sokat lehet spórolni, ha nem hagyjuk feleslegesen égve a lámpát, vagy nem folyatjuk túl sokáig a vizet fogmosás közben, vagy nem fűtjük télen túl melegre a lakást, miközben kisgatyában is megsülünk. Ezekkel a módszerekkel a számláink lesznek ugyanis kevesebbek, kevesebbet kell befizetni, több marad a pénztárcánkban.

8. Dolgozzon meg a pénzért

A könnyen jött pénz könnyen megy is. De ha a gyerek saját maga dolgozik meg érte, és érzi át, hogy milyen munkával is jár megkeresni a pénzt, rögtön máshogy akarja elkölteni is. Amíg pici, apró otthoni feladatokat lehet adni, ha viszont már nagyobb, akkor akár diákmunkát is vállalhat nyáron, hétvégente, vagy nagyobb ház körüli teendőkben is besegíthet, amiért fizetést kap. Meglásd, a verejtékkel megkeresett pénzt nem akarja majd úgy szórni.

9. Beszélj neki a jövőjéről

Indokold meg, hogy miért fontos, hogy spóroljon. Fontos, hogy majd nyáron elmehessen nyaralni, legyen pénze szállásra, utazásra és legyen költőpénze is. Fontos, mert egy nap majd egyetemre akar menni, ami nagyon sok pénz, és bár ti próbáljátok kifizetni, de egy kis segítség a részéről jól jöhet. Fontos, mert egyszer majd autót és lakást akar, amelyek szintén nem két forintos tételek.

10. Jutalmazza meg magát időnként

Ahhoz, hogy lássa a spórolás értelmét, és az állandó gyűjtögetés, takarékoskodás és lemondás miatt ne menjen el tőle teljesen a kedve, kell időnként a jutalmazás is. Tegyél hozzá a spórolt pénzéhez, vagy biztasd, hogy lepje meg magát valamivel. Egy új játékkal, ruhával, koncertjegyekkel, amit csak szeretne. A pozitív élmények után megint könnyebben majd a megszorítás, meglátod!

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
banner
Váltsd valóra lakásálmaidat a Fundamentával
Megnézem
Bezárom
Kert Júniusi teendők a kertben

Nyáron igazán élvezet kint dolgozni a kertben, főleg júniusban, hiszen ekkor már szép színesek a virágágyások, a veteményesben pedig már begyűjtheted az első friss és ropogós, vitamindús zöldségeket és gyümölcsöket. De persze feladat is van bőven, hogy a kert jól bírja a hőséget, és nyár végén is szép és egészséges legyen. Segítségképp ezeket szedtük most össze csoportosítva.

Felújítás Szőlőhegyek ölelésében – Egy présházból lett otthon Zsámbék szomszédságában

Ezúttal egy völgybe utazunk, hogy egy régi présházat járjunk be, amiből alapos tervezéssel, nagy adag jóízléssel, valódi hozzáértéssel és kellő alapossággal valódi otthon lett.

Kert Ismerd fel a gazt! Ezek a leggyakrabban előforduló kerti gyomnövények

A hatásos gyomirtáshoz elengedhetetlen, hogy tisztában legyél, pontosan mivel is állsz szemben. Összeszedtük a leggyakoribb gyomnövényeket, amelyekkel már biztosan találkoztál, de lehet, hogy nem vagy tisztában a nevükkel.

Kert 5 jel, hogy új kerti bútorra van szükséged

Ha szeretsz nyáron a kertedben összejöveteleket tartani, akkor a kerti bútoraidat bizony sokat használod – ezzel együtt gyorsabban is kopnak. Mutatjuk, hogy mik azok a jelek, amik arra utalnak: cserére érett a garnitúra.

Tipp #vegyélhazait – És teremts azzal nyári hangulatot az otthonodban

Itt a nyár, ideje hát szieszta-hangulatba öltöztetni az otthonod. Mivel mással, mint magyar alkotók káprázatos munkáival?!

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin