Forrás: Getty

Tavaszi teendők a kertben – Így a füved zöldebb lesz, mint a szomszédé

Állapotfelmérés és előkészületek

Először vessünk egy pillantást az évelő növényeinkre, hiszen tudnunk kell, hogy azok átvészelték-e a téli hideget. Ez továbbá arra is jó időszak, hogy eltávolítsuk az elszáradt leveleket és ágakat, kiszedjük a gazt, és megszabadítsuk őket az esetleges kártevőktől. A kaspókat is érdemes megtisztítani, a földet fellazítani.

A virágágyásokban található földet is lazítsuk fel, és szintén távolítsunk el mindent, aminek nem ott a helye. Arra figyeljünk, hogy ne ássunk túl mélyre, hiszen jelen esetben csak szellőztetjük a földet, nem pedig felforgatjuk az ágyást. Mielőtt elültetjük a növényeket, egy kis ideig hagyjuk pihenni a talajt, így azok a mikroorganizmusok amelyek létfontosságúak a növények számára, ismét a földszínre tudnak törni.

A növények első metszése és az első fűnyírás

Annak érdekében, hogy dús és szép zöld legyen a gyep, kora tavasszal nyírjuk le. Ennek az időpontja természetesen függ a hőmérséklettől, a tél időtartamától, továbbá a fű nagyságától is. A fűszálak kb. 7 centiméteresek legyenek az első nyírás során. Általánosságban elmondható, hogy márciusban ajánlott erre időt szakítani. Szintén ekkor kell a bokrokról és a virágokról levágni az elszáradt ágakat.

Palánták elültetése, magok elvetése

Tavasszal kell elültetnünk a palántákat és elvetnünk a magokat. Ilyenkor érkezik el az olyan zöldségfélék ültetésének az ideje, mint a répa, a karalábé, a cékla vagy a borsó. A talajra érdemes fóliát teríteni, ez ugyanis megvédi azt a fagytól, továbbá képes elraktározni a napfényt, így melegíti a talajt.

Kényes zöldségek előnevelése

A paradicsomot, az uborkát és a babot, de egyes fűszer- és dísznövényeket ajánlott előnevelni, mielőtt kiültetjük azokat. Ezeknek nem csak melegre és fényre van szükségük, hanem speciális földre is, ami segíti a növekedésüket, és erősíti a gyökereket.

Trágyázás

Ha hosszú volt a tél, akkor végképp sokat tehetünk növényeink növekedéséért, ha trágyázzuk és tápoldatozzuk azokat. Ez a gyepre is igaz. Trágyázás során mindig tartsuk szem előtt a növények speciális igényeit, és ennek fényében válasszuk ki a megfelelő típusú készítményt.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.