Forrás: Getty

Szabadság, természetesség, színkavalkád – Avagy: vadvirágok a kertben

Az egyik legkönnyebben kezelhető kert

Sokan azt gondolják, hogy a vadvirágos kert vagy túl kaotikus, vagy túl nehéz fenntartani. Pedig valójában az egyik legszabadabb, legtermészetesebb módja annak, hogy életet vigyél a kertedbe. A beporzó rovarok, pillangók, sőt még a madarak is örömmel látogatják az ilyen kerteket, mert bőséges a nektár és változatos a növényzet.

Vadvirágok a városban?

Tévhit, hogy vadvirágokat csak falusi portákon lehet nevelni. Egy városi kertben vagy akár egy nagyobb teraszon is lehet helyük, csak a megfelelő fajtákat kell kiválasztani hozzá. Ráadásul a legtöbbjük meglepően strapabíró. Nem kell őket mindennap locsolni, nem kérnek extra tápanyagot, sőt, sokszor jobban érzik magukat ott, ahol más növény már feladta volna.

Szabadság, természetesség, színkavalkád – Avagy: vadvirágok a kertben
Forrás: Getty

Kezdő vadvirágok

Kezdésnek érdemes egy vadvirág magkeverékkel próbálkozni. Ezeket már előre összeállították úgy, hogy színben, virágzási időben és habitusban is jól kiegészítsék egymást. Elég csak fellazítani a földet, kiszórni a magokat, majd finoman belocsolni, és várni a csodát. Az első időszakban persze szükség lehet egy kis gyomlálásra, de utána a virágok szépen elnyomják a betolakodókat.

A legjobb fajták

Ami pedig a színek és formák változatosságát illeti: itt tényleg szabadjára engedheted a fantáziád. Piros pipacsok, sárga boglárkák, lila szarkalábak, kék búzavirágok… És amikor már azt hiszed, hogy ennél vadabb nem lehet, jön egy újabb virágzás, egy újabb árnyalat, amitől még inkább beleszeretsz a kertedbe. 

Ez egy életérzés

És igen, lehet, hogy néha egy kicsit „rendetlennek” tűnik majd a kerted. De ha választanod kell a tökéletesen nyírt gyep és egy színes, zsizsegő, élő kert között, valószínűleg tudod, melyik az, ami minden reggel mosolyt csal az arcodra. 

Ha tehát idén valami mást szeretnél kipróbálni, adj esélyt a vadvirágoknak. Nemcsak gyönyörűek, de egy kis természetet is becsempésznek a mindennapjaidba. És ki tudja, talán a kerted lesz az a hely, ahol a rohanó világ megáll egy pillanatra.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.