Így kell megmetszeni a rózsákat, hogy gyönyörűek legyenek

Így kell megmetszeni a rózsákat, hogy gyönyörűek legyenek

A rózsa minden kert éke, gondozása pedig türelmet és szakértelmet igényel. Ahhoz, hogy virágba boruljon a kedvenc növényed, érdemes megfogadod az alábbi tippeket.

Ötletládához ad!

Mire figyeljünk?

A rózsák visszavágásának legjobb időpontja tavasszal van, amikor már nem várhatóak nagy fagyok. A vágás esetén továbbá fontos a jó szerszám használata, azaz egy éles metszőolló, annak érdekében, hogy minél kevésbé sérüljön meg a növény. Amennyiben megvan a megfelelő eszköz, kezdhetjük is a metszést. Itt arra figyeljünk, hogy mindig ferdén vágjunk, méghozzá 5 mm-rel egy kifelé növő bimbó felett. A ferde vágásnak a lényege, hogy annak köszönhetően nem tud összegyűlni a víz a metszés helyén, így nem tudnak elszaporodni a kórokozók.

A rózsákat több különböző csoportba soroljuk. Létezik virágágyi floribunda rózsa, bokorrózsa, törperózsa és futórózsa. Ezek mindegyikét másféleképpen kell metszeni, azonban vannak olyan alapszabályok, melyek mindegyikre érvényesek.

Az egyik legfontosabb szabály, amit már fentebb is említettünk, az éles metszőolló. Ezen kívül arra kell figyelnünk, hogy tavasszal vágjuk vissza a rózsáinkat annak érdekében, hogy az első virágzás után legyen még erejük a másodikhoz is. Amennyiben a rózsáinkon már csak kevés erős hajtás van, vagy már kezd lehűlni a levegő, akkor érdemes ezeket jobban visszavágni, hogy később ismét bokrosak legyenek.

Melyik rózsa milyen metszést igényel?

  • A gyakran virágzó tea- és virágágyási rózsát 15-20 cm-esre kell visszavágni, úgy, hogy kb. 3-5 hajtása maradjon. Amennyiben fiatalítani szeretnénk a rózsáinkon, akkor érdemes teljesen megmetszeni.
  • A bokorrózsák esetén ajánlott a tavalyi hajtásokat legalább az egyharmadukra visszavágni. A gyenge és idős hajtásokat pedig teljesen le kell vágni.
  • A kúszó rózsák hajtásait picit kell csak megmetszeni, míg a négy évnél idősebbeket, teljesen le kell vágni.

Miután szépen megmetszettük a rózsáinkat, mi is olyan szép bokrokban gyönyörködhetünk majd, mint amilyeneket ebben a galériában láthattok:

Galéria / 5 kép

Megnézem a galériát

Fotók: Europress

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Friss Lélegzetelállító tér az év legkülönlegesebb komolyzenei koncertjén

Korábban sehol sem látott produkcióval léptek az ötödik alkalommal életre hívott MVM ZENERGIA színpadára a hazai komolyzene nagyjai augusztus 29-én. Az élő zenei műsor mellett nagyszabású fényfestés, extra tartalmak, helyszíni bejelentkezések és interjúk varázsolták el a zenekedvelőket. Az MVM a koncert teljes jegybevételét megduplázta és a teljes összeget idén is jótékony célra ajánlotta fel, a közönségszavazás eredményeként az összeget a Csalogány EGYMI kapja meg.

Tipp Lakáshitel kiváltása – Milyen esetekben nincs rá mód?

A lakáshitel kiváltása kapcsán számos dolgot át kell gondolnunk, nehogy a végén ráfizessünk. Lássuk, hogy milyen esetben ajánlott, illetve mikor nem lehetséges a kiváltás.

Stílus Bizonyított: 8 dolog, amitől boldogabb lesz egy lakás

A teljes boldogság eléréséhez nincs pontos recept, viszont számos kutató kiderítette, hogy mivel juthatunk közelebb hozzá. Lássuk, hogy melyek ezek.

Felújítás Így játék lesz a zuhanyzó felújítása – Mutatjuk, hogyan kezdj neki

Gondot okoz a zuhanyzó felújítása? Nem mertél még belevágni, mert nem vagy biztos benne? Túl drágának tartod? Tippjeinkkel segítünk megvalósítani!

Stílus Így kell a dohányzóasztalt dekorálni – Te jól csinálod?

Kíváncsi vagy, milyen a trendi dohányzóasztal dekoráció? Szívesen feldobnád a nappalit? Mutatjuk, hogyan csináld!

Otthon Love ya-project – Csoda 29 nm-en

Szeret, nem szeret, szeret. Ez amolyan szeretem munka volt a tulajdonos-tervező számára, hiszen nem ült a nyakán megrendelő, aki felülbírálta volna az elképzeléseit. Így egy év leforgása alatt pont az született meg a gyakorlatban, ami a terveken is szerepelt – kompromisszumok nélkül.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin