Forrás: Getty

A metszés segíthet a növényeket egészségesen és termékenyen tartani. Ugyanakkor körültekintően kell végezni, hiszen a különböző fajtáknak egyedi igényeik vannak – beleértve a metszés ideális időpontját is. A gyümölcsfák és a virágok között is akadnak bőven olyanok, melyeket nem szabad nyáron metszeni, mert gazdag virágzás és termés helyett, pont az ellenkező hatást érhetjük el, vagy esetleg növelhetjük a betegségek kockázatát.
Lehet, hogy a legjobb szándék vezérel bennünket, de az alábbi növényeket inkább kerüljük el az ollóval ebben az időszakban.
1. Rododendron
Az örökzöld cserjék, mint a rododendronok, azáleák és kaméliák, tavasszal virágoznak, mégis egész évben látványosak zöld lombjukkal. A rododendronok metszésére a legjobb időszak a tavasz, miután befejeződött a virágzás. Ekkor még van ideje az új hajtásoknak megfelelően kifejlődni télig, ellenben a nyári metszéssel, mert akkor a hajtások nem lesznek elég erősek ahhoz, hogy ellenálljanak a hidegnek. Így a nyári metszés csökkentheti a következő tavasszal megjelenő virágok számát, illetve, amikor a fagy károsítja az új hajtásokat, a kártevőknek és a betegségeknek is esélyt ad.

2. Hortenzia
A hortenzia metszése nem egyszerű, mivel a különböző típusokat az év meghatározott időszakaiban kell metszeni. Azonban bármely hortenziafajta nyári metszésével eltávolíthatjuk az adott évi virágrügyeket, ami negatívan befolyásolja a virágzást. A hortenzia hosszú ideig virágzik a nyár közepén és végén, ezért jobb, ha nem zavarjuk meg ezt az időszakot az idei virágokat hordozó rügyek eltávolításával. A hortenzia metszésének ideális ideje a tél végén vagy a tavasz elején van.

3. Hibiszkusz
A hibiszkusz trombitaszerű virágokat hoz, amelyek nyár közepén nyílnak az adott évben kinövő új hajtásokon. A hibiszkusz metszésének ideális ideje a tél vége és a tavasz eleje, miután elmúlt a fagyveszély. Ha nyáron vágjuk vissza, az csökkentheti a virágok számát, mivel a művelettel eltávolítjuk az új hajtásokat és rügyeket, ráadásul a kártevőkre és a betegségekre is fogékonyabbá válik így a növény.

4. Begónia
A begóniák gyönyörű élénk növények, és sokféle színben kaphatóak. Virágágyásokban, szegélyeknél és függőkosarakban is tarthatók, és vidám színfoltot visznek bármilyen környezetbe. A begóniák virágzásának elősegítése érdekében nyáron ne vágjuk le az elnyílt virágokat, mert a túlzott metszés megakadályozhatja a további virágzást.
