Forrás: Europress

3 könnyen elkészíthető DIY madáretető, mely kedves kis vendégeket csalogat majd a kertedbe

A madarak etetése egész éves feladat, tehát ha egyszer elkezdjük, akkor nem hagyhatjuk abba. Ha ennek ellenére is a madarak gondozása mellett döntünk, akkor a következő könnyen elkészíthető DIY madáretetők garantáltan odavonzzák majd a látogatókat akár a kertünkbe, akár az erkélyünkre.

1. Kókuszhéj

Az első madáretetőhöz egy kókuszra és kenderzsinegre lesz szükségünk. A kókuszt vágjuk félbe és fogyasszuk el, a héjaktól azonban ne szabaduljunk meg. A kókuszhéj rendelkezik három lyukkal, amelynek egyikét felhasználhatjuk a felerősítéshez. Készítsünk egy hurkot a zsinegből, majd egy nagy csomót helyezzünk a kókusz belsejébe, és már kész is van az akasztó. A kókusz belsejébe szórjunk madáreleséget.

3 könnyen elkészíthető DIY madáretető, mely kedves kis vendégeket csalogat majd a kertedbe

2. Műanyagpalack

A klasszikus DIY madáretetőhöz egy műanyagpalackra és egy hurkapálcára lesz szükségünk. A palack szájára erősítsünk madzagot, az oldalára egymással szemben vágjunk két lyukat bejáratnak. A hurkapálcát fúrjuk át keresztben közvetlen a bejáratok alá, erre fognak kiülni majd a madarak. Az eleséget a palack aljába öntsük úgy, hogy elérje a hurkapálcát.

3 könnyen elkészíthető DIY madáretető, mely kedves kis vendégeket csalogat majd a kertedbe

3. Lebomló madáretető

A következő madáretetőhöz egy fél narancsra, és egy madzagra van szükségünk. A fél narancs két oldalát fúrjuk ki, vezessük át rajta a madzagot, és akasszuk fel fára vagy szögre. A narancs belsejét töltsük fel magokkal, majd ha elrohadt a narancs, szabaduljunk meg tőle.

3 könnyen elkészíthető DIY madáretető, mely kedves kis vendégeket csalogat majd a kertedbe

Képek forrása: Europress

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.