Élénkül a lakáspiac

Javul a befektetői kedv

A fővárosban, márciusban az összes vásárló 35%-a nyilatkozott úgy, hogy befektetési céllal vett lakást. A vevők 20 millió forintos átlagon költöttek, 65 m2-es lakásokra. Minden negyedik vevő elsőlakás vásárló volt, ők is magas átlagon, 17 millió körül vásároltak 53 m2 körüli ingatlant. Vidéken a legnagyobb arányú vevői kör a nagyobb lakásba költözőké volt 28%-kal, de közel ekkora volt a befektetői jelenlét is – áll a Duna House Barométerében. A befektetők vidéken 10,5 millió fölött vásároltak, 70 m2 körüli ingatlanokat. Itt is minden negyedik vevő elsőlakás vásárló volt, akik 9,5 millió körül költöttek szintén 70 m2 körüli lakásokra.

2014-ben ugyan nagyot nőtt az építőipar: teljesítménye elérte a 2070 milliárd forintot, de ez változatlan áron számolva még mindig csak a 75 százaléka a 2006-os termelésnek. A szektort az uniós forrásból finanszírozott állami és közmegrendelések tartják életben, nem a lakossági beruházások. Jó hír azonban, hogy 2015-ben lakossági szinten javulás várható.

Bizakodó hangok

Az ingatlanszakma véleménye szerint a brókerbotrányok okán ismét az ingatlanbefektetések felé  fordul a lakosság, így forgalomnövekedéssel számolni nem hiú ábránd. Az április 14-én nyíló Construma kiállítás is bizakodásra ad okot. „A legnagyobb hazai építőipari seregszemle leképezi az adott szektor helyzetét. A megjelenés iránt élénkülő érdeklődés pedig az építőipar megmozdulását jelzi” – mondta el a Construma Kiállítás sajtótájékoztatóján a Hungexpo vezérigazgatója, Ganczer Gábor. Az iparág optimizmusa nagy, amit mutat, hogy sok, korábban kiállító jelentős cég visszatért a vásárra, így idén 14 ország 550 kiállítója vesz részt az eseményen, melyre 50 000 látogatót várnak.

Az árak a válság előtti szinten

A Duna House Barométerben közzétett legfrissebb, 2015 április 8-i adatok is összecsengenek a fent leírtakkal. Idén az első negyedévben ugyanis 32 ezer fölötti tranzakciószámnál tart az ingatlanpiac, amely a tavalyi 21 ezres, vagy a tavalyelőtti 18 ezres adatokat jóval túlszárnyalja. Továbbra is benne van a piacban a válság utáni rekordév lehetősége, ami a szezonalitás miatt, teljes évre elérheti a 140-150 ezres adás-vételi mennyiséget. Az elmúlt 5 évben nem volt ilyen nagy a vevői érdeklődés, ami a jövőre vetítve biztató jel a piacon, miként az is, hogy az országos árak a válság előtti szint közelébe kerültek. n

Lakásár adatok 2015. március

Lakásár adatok 2015. március

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.