Újabb home staging csoda: erre a 14. kerületi lakásra rá sem lehet ismerni

“A budapesti Padlizsán utcai ingatlan egy 1. emeleti, erkélyes, egy szobás, borzasztóan lelakott lakás volt.

A lakás eredeti állapota

Galéria / 16 kép

Megnézem a galériát

Volt egy hasonló kialakítású lakásom korábban, ahol a tervezőmmel kitaláltunk egy jó alaprajzot, és így 1,5 szobássá tudtuk varázsolni. Az akkori koncepció itt is használható volt. A lakásban lévő válaszfalakat lebontottuk, és az eredetire merőlegesen építettünk falat, ezáltal a régi ablakos konyha egy részéből, a kamrából és fürdőszobából ki tudtunk alakítani egy fél szobát, melyet megnyitottunk a nappali felől. Az előszoba felől pedig a konyha másik feléből csináltunk egy fürdőszobát, és maradt egy kis helyiség egy külön WC-nek is. A konyha-étkező bement a nappaliba, mert elég nagy volt ahhoz, hogy elbírja.

A dizájn szerencsére kellemesen osztotta meg a teret, így jól nézett ki az amerikai konyhás nappali is. A háló és a nappali is rendkívül világos volt a nagy ablakoknak és a tájolásnak köszönhetően.

A saját csapatom minőségi munkája után kiemelném a home staging csapat fontosságát. A Lakásszépítő Stúdió profi munkájának köszönhetően az üres terek megteltek élettel, érzésekkel, emócióval. A lakásvásárlás teljesen érzelmi alapon történik. Belép valaki a lakásba, és két perc alatt el tudja dönteni, hogy jól érzi-e benne magát, tetszik-e neki, el tudja-e képzelni, hogy ott fog élni. Az emberek a döntéseik 99%-át érzelmi alapon hozzák. Ezért nagyon fontos, hogy a lakás szépen és ízlésesen legyen berendezve, hogy jól el legyenek találva a színek, ne legyen túlzsúfolva, de érezhető legyen, hogy hol milyen bútor fél el, milyen tárolási lehetőségek vannak.

A Lakásszépítőimmel, akik egyben a barátaim is, már fél szavakból megértjük egymást, tudják, hogy mivel tudnak levenni a lábamról. Kapnak egy kulcsot a lakáshoz, és innentől nekem nem is kell ott lennem, nélkülem is tökéleteset alkotnak. Azért is fontos a home staging, mert tapasztalatom alapján az embereknek kevés a fantáziájuk ahhoz, hogy egy üres lakásba el tudják képzelni a bútoraikat, a kanapét, az ágyat. Hiába mérik le például, hogy befér az az ágy oda, ahova szánják, nem hiszik el. A home staging megmutatja nekik a lakásban rejlő lehetőségeket, és mellette érzelmi töltés is ad. Én 2019-ben használtam először a home staging erejét, és onnantól kezdve minden lakásomat berendezzük. A képek magukért beszélnek.”

A káprázatos végeredmény

Galéria / 31 kép

Megnézem a galériát

Ne maradj le a My Craft 2016 Kft. másik csodamunkájáról sem:

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.