Fotó: Europress

Ezért nem merünk belevágni otthonunk felújításába

A felújítási hajlandóság megvan, sőt, igen erős is, ám a magyarok többsége tájékozódás helyett azonban inkább csak aggódik a munkálatok miatt. A várható költségek megtervezése ugyanis komoly fejtörést okoz a családoknak, és ez hamar kedvüket szegi – derült ki a VELUX Magyarország Kft. megbízásából készült átfogó kutatásból. A felmérés szerint nem csak az anyagi források előteremtése jelent gondot, de a munkálatokhoz szükséges szabadidő hiánya és a megfelelő szakember kiválasztása is nagy fejtörést okoz, ami miatt sokan inkább bele se vágnak a felújításba.

A felmérésből kiderült, hogy a tetőtér-beépítést, illetve felújítást tervezők esetében a megkérdezettek mintegy fele tettre is váltaná terveit, de komolyan aggódnak a költségek miatt. A pénzbeli források előteremtése mellett a többség a kellő szabadidő hiányát fogalmazta meg az otthonnal kapcsolatos tervek gátjaként: közel 30 százalékuk véli úgy, hogy felújításra vagy bővítésre egyszerűen nincs ideje.

A pénz és az idő mellett a harmadik gondot a megfelelő építőanyagok kiválasztása okozza a megkérdezettek 20 százalékának körében, illetve ennek következtében tartanak a rossz döntések okozta következményektől. Ezért sokak számára nehézkesebb a megfelelő szakember megtalálása is, mivel fontos számukra, hogy olyan kivitelezőt válasszanak, aki a munkafolyamat minden lépésénél segítséget nyújt nekik. A tervek elkészítése hasonlóan nagy kihívást jelent azoknál, akik tetőtér beépítést fontolgatóknak. Bezzeg a felújítók annyira nem félnek ettől.

Fotók: Flow PR

Fotók: Flow PR

Őz Beáta, a VELUX Magyarország Kft. ügyvezetője szerint megfelelő szakember bevonásával gyorsan leküzdhetők az aggodalmak: “A padlástér beépítése vagy a meglévő tetőtér felújítása nagyobb kiadással járó munkálatok egy család életében, amelyek ráadásul hosszú távra szólnak. Saját, Padlásból Tetőtér pályázatunk tapasztalatai is azt igazolják, hogy a szakember bevonása nem csak a kivitelezés minősége miatt lényeges. Egy specialista ugyanis képes feltérképezni a lakók várható jövőbeli igényeit is, így olyan tervvel tud szolgálni, amely egyszerűbbé teszi a terek jövőbeli átalakítását. A komfortérzet növelésében és a fenntartási költségek csökkentésében fontos szerepe van továbbá a nyílászárók megfelelő elhelyezésének, hogy maximalizáljuk a helyiségekbe beáramló napfény és friss levegő mennyiségét. Ezek helyének meghatározása szintén a szakember feladata. Ha magunk választjuk ki az ablakokat, akkor érdemes megkérdezni a beszerelés kapcsán a gyártó javaslatát. “

Egy tapasztalt kivitelező ismeri a mindenkori hatósági szabályozást, így pontos tájékoztatást adhat arról, mely esetekben engedélyköteles a tetőtér-beépítés. A tetőtér beépítése vagy felújítása kapcsán kevésbé ismert tény, hogy az olyan esetekben, amikor a munkálatok nem eredményeznek térfogat növekedést, nincs szükség építési engedélyre. A szerkezeti változtatásokat igénylő munkák azonban már engedélykötelesek, az ilyen jellegű beépítések esetén mindenképpen érdemes építészt, statikust felkérni a tervezésre és az engedélyeztetési folyamat lebonyolítására. A szakmai segítség az időhiánnyal kapcsolatos problémák kapcsán is megoldást jelenthet, hiszen így a munkálatok nem igényelnek állandó megrendelői jelenlétet, és egy megbízható csapat a lehető legrövidebb idő alatt elvégzi a munkákat.

„A tető felújítása, a tetőtér beépítése vagy felújítása nem csak komfortérzetünket növeli, de hosszabb távon jelentősen csökkentheti a költségeket is. Érdemes alaposan átgondolni döntésünket, amelyben segíthet az is, ha érveinket, ellenérveinket összeírjuk, és megvitatjuk egy szakemberrel, vagy akár az általunk választott építőanyag gyártóval. Az aggodalmak helyett így pontos tájékoztatást kaphatunk, és jobb rálátásunk nyílik elképzeléseink jövőbeli előnyeire.” – próbál segíteni a döntésben pro-kontra listájával Őz Beáta .

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.