Forrás: iStock

Kis lakás, jó döntés – 5 újabb érv, amiért érdemes apró térbe költöznöd

Legtöbb esetben ezek az írások inkább abból az aspektusból közelítik meg a témát, amelyek a kis lakások jobb helykihasználásával, praktikus átalakításával foglalkoznak. Mindazonáltal a kis lakások egy-két apróbb hátrány mellett számos előnnyel is rendelkeznek. Lássunk hát öt újabb érvet, amiért érdemes kis lakásba költöznöd!

1. Amellett, hogy szuperül be tudsz gubózni álmos téli estéken, a „hygge” életérzést is sokkal könnyebben elérheted egy kis lakás falain belül. Mivel nem kell rengeteg helyet kitöltened, tudsz arra is összpontosítani, ami a lakás megfelelő hangulatteremtésével kapcsolatos. Nem mellesleg jóval kevesebb dísztárggyal érheted el ugyanazt a hatást, mint egy nagy lakás esetében.

2. Az első pontból egyenesen következik a második: hamar megtanulsz rendben és rendszerben gondolkodni általa. Mivel nincs sok helyed, sok felesleges kacatot sem tárolhatsz, hacsak nem akarod, hogy a használaton kívüli tárgyak összecsapjanak a fejed fölött.

3. Ebből kifolyólag a dekorálásuk vagy a felújításuk is jóval gazdaságosabb.

4. Valamint jóval egyszerűbb tisztán tartani őket. Míg egy sok négyzetméteres lakást napokba telik alaposan kitakarítani, egy kis lakást pár óra alatt felfrissíthetsz. Ez egyáltalán nem mindegy egy hosszú és fárasztó munkanap után.

5. Mindazonáltal sokkal könnyebben fenntarthatók, akár a környezettudatosság, akár a rezsink és a pénztárcánk szempontjából. Ugye, hogy máris érdemes kis lakásba költöznöd?

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.