1
2
3
4
5
6
7
8
9

1. Tudom, mit akarok
Az 1-es karakterek igazi vezető típusok. Szeretnek kitűnni a tömegből, igényesek önmagukkal és a környezetükkel szemben. Az egyedit, a minőséget részesítik előnyben. Elsők és a legjobbak akarnak lenni – nincs ez másként a lakberendezésben sem. Szeretik az újdonságokat, ha a pénztárcájuk engedi, követik a trendeket – azért nem mindent és mindenkor, csak azt, ami az ízlésvilágukat tükrözi. Nem másolnak másokat, az ugyanakkor legyezgeti a hiúságukat, ha elképzeléseiket mások követik. Kedvelik az élénk színeket, főként a pirosat és annak valamivel sötétebb árnyalatait. Ez nem jelenti azt, hogy az otthonuk harsogna a piros színtől, de hogy valamilyen formában, például a szőnyeg vagy a drapériák színében megjelenik, az szinte egészen biztos.

2. Lágyság, finomság
A 2-es karakterek érzékenyek, lágyak, de sokszor elbizonytalanodnak, a hangulatuk is könnyen változik. Otthonuk kialakításakor használják finom ízlésüket, vagy legalábbis használnák, ha mások nem befolyásolnák őket. Szívesen bízzák magukat szakértőre, mert akkor nem az ő vállukat nyomja a döntés felelőssége. Mégsem kell azt gondolni róluk, hogy bármiről meg lehet őket győzni, és minden javaslatot gondolkodás nélkül elfogadnának: ami nagyon eltér az ízlésüktől, annak hangot adnak. Lakásukba belépve összhangot és meghittséget tapasztalunk. Hálószobájuk szinte egészen biztos, hogy barackvirág színben pompázik, amit narancsos árnyalatú bordűrrel hangsúlyoznak. Kedvelik még sárgabarack, a tojáshéj, a púder és a vajszínt is.

3. Színek vonzásában
A 3-as karakterek imádják a színeket, szó szerint ők a legszínesebb egyéniségek. Nem ritka, hogy otthonukban minden helyiséget más színűre festenek. A nappalijuk biztosan citromsárga, de a lakás többi része is vidám színekben ragyog. A fehér és csupasz falaktól idegenkednek a leginkább. Ügyelnek a részletekre: a drapériák, a párnák, terítők általában ugyanabból az anyagból készülnek, amelyek finoman hangsúlyozzák a falak színeit. Kedvelik a nagyvirágos kiegészítőket, amelyek most egyébként is divatosak, de szívesen akasztanak fel tükröket a falra képek helyett, gardróbszekrényük ajtaja biztosan tükrös. A modern stílus hívei.

4. Maradok a megszokottnál
A 4-es karakterek követik talán a legkevésbé az aktuális trendeket, a már jól bevált klasszikus vagy minimalista stílusokhoz vonzódnak a leginkább. A kényelem, a praktikum a legfontosabb szempont a számukra. Fehér bútorokat a lakásukban biztosan nem találunk, mert az igényes, és nagyon kell rá vigyázni. A négyesek dísztárgyak helyett inkább könyveket tárolnak polcaikon. Otthonuk díszei a növények, a lényükből fakadó különleges energiákat és a gondoskodást a növények gyönyörű virágokkal, hatalmas levelekkel hálálják meg. Kedvenc színük a zöld és annak valamennyi árnyalata. Bútoraik és drapériáik, szőnyegeik között biztosan találunk zöldet, nem beszélve a már említett dísznövényekről.

5. A változatosság éltet
Ha változatosság, akkor 5-ös karakterek. Otthonuk is a változatosságot tükrözi, a különböző helyiségek egymástól eltérő stílusúak is lehetnek. Az egyhangú, unalmas lakberendezés nem az ő világuk. Annyiban hasonlítanak a hármasokra, hogy ők is a vidám színeket kedvelik, bár inkább a kéket és annak árnyalatait részesítik előnyben. Lakásukban a türkiz nagy valószínűséggel megtalálható. Jól kombinálják a kiegészítő színeket, így például a kékhez a narancsot, amelytől meleggé és egységes hangulatúvá válik az otthonuk. Szeretnek variálni, a bútorokat gyakran átrendezik, de a nagyobb felújítások, a felfordulás idejére inkább elutaznak otthonról.

6. A romantika jegyében
A 6-os karakterek a legromantikusabb alkatok és ez a stílusukon, az otthonukon is érződik. Született lakberendezők, rendkívül jó ízléssel választják ki a megfelelő bútorokat, kiegészítőket, otthonuk harmóniát, meghittséget sugároz. Lakásukban mindennek megvan a helye, rend és tisztaság van, szinte már túlzottan is. Ugyanakkor nagyon nehezen döntenek, és igencsak hosszú időbe telhet, mire kiválasztják a megfelelő formát, a színeket, a mintákat. Képesek napokig dilemmázni két tapéta motívuma között, vagy azon, hogy melyik ülőgarnitúrát vásárolják meg, de a gyerekszoba falszínét sem könnyű eldönteniük. A rusztikus és romantikus stílus áll hozzájuk a legközelebb, a kéket, a fehéret, és a rózsaszín különböző árnyalatait kedvelik a leginkább.

7. Engem a víz éltet
A 7-es karakterek visszafogott, többnyire hűvösen elegáns típusok, az otthonuk ugyanezt sugározza. A letisztult vonalakat, a sötétebb színeket kedvelik. Nem riadnak meg a fekete berendezési tárgyaktól sem, amelyeket tökéletesen oldanak orgona, levendula vagy szilva színű kiegészítőkkel. Lakásukban szinte biztosan csobog legalább egy kis szökőkút, vagy akváriummal dobják fel a nappalit. Ha kertes házban élhetnek, kertjükből egészen biztosan nem hiányzik a medence sem. Életük a víz, ezért otthonuk talán leghangsúlyosabb része a fürdőszoba, nagy és kényelmes káddal, illatgyertyákkal díszítve.

8. A minőségen a hangsúly
A 8-as karakterek hosszú távra rendezik be az otthonukat, a változtatásokat nem különösebben szeretik. Szerintük a drágább hosszú távon mindig kedvezőbb befektetés, mint az olcsóbb. A nem hivalkodó minőséget, az elegáns, letisztult formákat, a vidéki vagy a rusztikus stílust kedvelik a leginkább. A sötét, mély tónusú földszíneket részesítik előnyben. Otthonukban biztosan megtalálható a mogyorótól a bézsen át a csokoládébarnáig többféle színárnyalat. A falakat is szívesen festik barnára, sőt akár kétféle szín is megjelenhet ugyanabban a helyiségben. Lakásuk meleg, barátságos hangulatot kelt, ahová jólesik belépni.

9. Mikor milyet
A 9-es karakterek otthonát a legnehezebb körülhatárolni, hiszen náluk valójában bármi megtörténhet: előfordulhat, hogy vannak közöttük, akik a hármasokhoz hasonlóan színes otthonban érzik jól magukat, de ugyanez riasztó lehet egy másik kilencesnek. Egy biztos, maximalista típusok, akik nem elégszenek meg az elég jóval, a tökéletesre törekszenek mindenben. Mester legyen a talpán, aki kifogások nélkül teljesíti az igényeiket például egy lakásfelújításnál. Hosszasan tervezik, alakítják az otthonukat, végigjárják az üzleteket, hogy ötleteket merítsenek, de a befektetett energia biztosan megtérül, mert harmonikus és kellemes hangulatú otthont alakítanak ki. A halványan színezett falakhoz, tapétákhoz fehér vagy világos színű bútorokat választanak, amelyek a kiegészítőkkel a tökéletesség összhangját nyújtják. A fehér és törtfehér mellett kedvelik az egészen halvány rózsaszínt, a pasztellszíneket is.

Újra

Mondd meg, mikor születtél, és megmondjuk, milyen legyen az otthonod!

A számmisztika 9 alapvető karaktertípust különböztet meg, amelyek belső tulajdonságaidat, stílusjegyedet mutatják meg, így azt is, hogy otthonodat hogyan és milyen ízléssel rendezed be.

Hogy melyik számmisztikai típusba tartozol, azt a születésed napja határozza meg. Ennek megfelelően a karaktered akkor 1-es, ha bármely hónap 1-jén, 10-én, 19-én vagy 28-án születettél, hiszen a számjegyeket összeadva és azt egyetlen számjegyre redukálva egyet kapsz. Ennek megfelelően a 2-es karakterek bármely hónap 2., 11., 20. vagy 29. napján születettek, míg a 3-asok 3-án, 12-én, 21-én vagy 30-án látták meg a napvilágot. Ha 4-én, 13-án, 22-én vagy 31-én születtél, akkor a számmisztikai karaktered 4-es. Az 5-ös karakterek közé akkor tartozol, ha 5-én, 14-én vagy 23-án van a születésnapod. A 6-osok bármely hónap 6., 15. vagy 24. napján ünneplik a születésnapjukat, míg a 7-esek 7-én, 16-án vagy 25-én, a 8-asok 8-án, 17-én vagy 26-án, és végül a 9-es karakterek közé a 9-én, 18-án vagy 27-én születettek tartoznak.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin