Így néz ki egy 500 éves konyha – Elképesztő, mennyit változott az idők során!

Így néz ki egy 500 éves konyha – Elképesztő, mennyit változott az idők során!

A konyha már évszázadok óta az otthonunk egyik központi helye, ahol sok esetben nem csak főzünk, hanem étkezünk is, sőt mi több, itt beszéljük meg a nap történéseit. Azt tudjuk, hogy manapság hogyan néznek ki a konyhák és mi számít trendinek, de hogy volt ez régen?

Ötletládához ad!

A Home Advisor tervezői úgy döntöttek, hogy digitálisan bemutatják egy konyhán, hogy az utóbbi 500 évben mennyit változott az életmódunk.

1520 – 1620 között

Ekkor még számos funkciója volt a tűzhelynek, hiszen nem csak főztek, sütöttek rajta, de ezzel fűtöttek is. Az üst, a legtöbb esetben, réz és ón keverékéből készült, míg a serpenyők kovácsoltvasból. Ekkor még messze nem voltak olyan világosak és otthonosak a konyhák, mint napjainkban, így érthető, hogy csak a meleg, és a finom étel csábította be az embereket ebbe a helyiségbe.

Így néz ki egy 500 éves konyha – Elképesztő, mennyit változott az idők során!

1680 – 1720

Ebben az időben jelentek meg a konyhaszekrények, melyekben díszes tányérokat és kerámiákat helyeztek el. Szintén ekkor terjedtek el a kerámiából készült teáskannák és bögrék, továbbá a tűzhely is rengeteget változott: a hagyományos tűzifát leváltotta az öntöttvas szén rostély.

Így néz ki egy 500 éves konyha – Elképesztő, mennyit változott az idők során!

1720 – 1780

Míg az előző két konyha nem mondható szépnek, addig ez a 18. századi már sokkal otthonosabb és rendezettebb hatást kelt. Ekkor már nagyobb figyelmet szenteltek a járólapnak, továbbá díszesebb bútorokat helyeztek el benne.

Így néz ki egy 500 éves konyha – Elképesztő, mennyit változott az idők során!

1870-es évek

Ez a 19. századi konyha egyre inkább hasonlít egy valódi, otthonos, kényelmes főzőtérre, ahol szívesen töltjük az időnket. Ekkor már megjelent a sparhelt, amit fával vagy szénnel használtak. És “feltalálták” a konyhai órát, így a szakácsok végre pontosan tudták, hogy melyik ételt mennyi ideig kell főzni vagy sütni ahhoz, hogy tökéletes legyen a végeredmény.

Így néz ki egy 500 éves konyha – Elképesztő, mennyit változott az idők során!

1960-as évek

Ez a konyha már tényleg nagyon modern, legalábbis a korábbiakhoz képest! Ekkor terjedtek el az elektromos készülékek, és sok más olyan eszköz, ami a kényelmünket volt hivatott szolgálni. A hatvanas évek konyhájában nem csupán az elektromos hűtő, és a gáztűzhely könnyítették meg az életet, hanem például a linóleum, és a bevont felületeknek hála a takarítás is sokkal egyszerűbbé vált.

Így néz ki egy 500 éves konyha – Elképesztő, mennyit változott az idők során!

2020

Tágas, letisztult, nagy munkaterülettel rendelkező konyhák uralják a 2020-as trendet. A konyhasziget szintén egyre közkedveltebb, hiszen annak ellenére, hogy nagy területet foglal el, az emberek vágynak rá, hiszen itt kényelmesen tudnak étkezni, de akár dolgozni is. A felületek közül a rozsdamentes acél és a beton számít nagyon trendinek, de a márvány, a fa és a kő is nagy rajongótábornak örvend.

Így néz ki egy 500 éves konyha – Elképesztő, mennyit változott az idők során!

Nézd meg az alábbi videót, amiben még jobban végig tudod követni a változásokat!

Fotók: homeadvisor, boredpanda.com

Fundatipp
Felújítanád lakásodat? Ne halogasd, vágj bele most!
Élj a lehetőséggel, és kérj visszahívást!
Visszahívást kérek!

Köszönjük szépen érdeklődésedet!

Köszönjük érdeklődésedet! A megadott elérhetőségen kollégánk hamarosan felkeres téged!

Valami hiba történt.

Munkatársaink már dolgoznak a problémán, kérünk gyere vissza pár perc múlva.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Friss Virágos tavaszt hoz a Praktiker az otthonokba

A Praktiker új tavasz kollekciója, amelyet a virágos rét ihletett, elhozza otthonunkba a legfrissebb nyugat-európai trendeket. A tavasz beköszöntével válogathatunk virágmotívumokkal borított textíliák, illatgyertyák, ágyneműk, kiegészítők és étkészletek között, de ha kedvünk van, akár át is festhetjük a nappalinkat. Érdemes megadni a tiszteletet a húsvéti ünnepnek is, és legfőképp magunknak. Lépjünk ki a szürkeségből, öltöztessük fel élénk tónusokkal, virágos lakberendezési kiegészítőkkel lakótereinket, és keltsük új életre kültéri dekorelemekkel – díszpárnákkal, mécsesekkel, vázákkal – otthonunkat és kertünket.

Friss 3 tipp a lakásillatosításhoz

Lenyűgöző érzés belépni egy olyan lakásba, ahol nem csupán a színek és a formák állnak harmóniában, de finom illattal is fokozzák a hatást.

Tipp 5 különleges lakberendezési ötlet, amitől menő lesz otthonod

Ha szeretnéd, hogy élettered egyedi legyen, akkor különleges lakberendezési ötletekre van szükséged. Ehhez nem feltétlenül kell sok pénz vagy lakberendezői véna. Mutatjuk az ötleteinket.

Stílus Pozitív energiát az otthonunkba! Ezen színek egyike a kulcs

Otthonunkban töltjük életünk legnagyobb részét, így nagyon fontos a pozitív és ösztönző környezet megteremtése. Ki gondolná, de ebben rendkívül sokat segíthet a megfelelő falszín kiválasztása? Ez a legkönnyebb módja annak, hogy friss és kellemes hangulatot hozzunk létre.

Tipp Gazdag szeretnél lenni? – Akkor nevelgess kínai pénzfát

A pozsgafának, amit gyakran kínai pénzfának is hívnak, fontos szerepe van a Feng Shui filozófiában, hiszen úgy vélik, hogy bevonzza a szerencsét és a pénzt az életünkbe. Ehhez természetesen a megfelelő ápolás sem maradhat el.

Stílus 5 tipp, hogyan lesz a kis konyhából nagyszerű élettér

Attól még, hogy kicsi a konyhád, nem kell felhagynod a főzéssel, vagy a vendégek vacsorára invitálásával. Semmi baj, ha nincs hatalmas konyhapultod, vagy fényes konyhaszigeted. Mutatjuk, hogyan tudod úgy elrendezni a konyhádat, hogy praktikus és dekoratív is legyen.

Stílus A stílusos belépő jegyében – 5 szuper (könnyű) dísz a bejárati ajtóra

Lakásunk belső terére rendszerint sokkal több figyelmet fordítunk, mint a bejárati ajtónkra. Pedig az az első pont, ahol a külvilág és az otthonunk találkozik, illetve, amely küszöbén átlépve magunk mögött hagyjuk a napi nehézségeinket, és hazatérünk a nyugodt, tiszta, biztonságot adó otthonunkba.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin