Hogyan kell helyesen megteríteni? Most megmutatjuk!

Hogyan kell helyesen megteríteni? Most megmutatjuk!

Az asztal megterítésének, az evőeszközök elhelyezésének ismerete mindig hasznos lehet. Nem csak egy elegánsabb étteremben találkozhatunk a megszokottnál több evőeszközzel, de az is előfordulhat, hogy elegáns vendégeknek kell vacsorát adnunk. Az alábbiakban egyfajta térképet rajzolunk az asztalról, amely nem csak a terítésnél, az étkezésnél is segítséget nyújt.

Ötletládához ad!

Lépések

  1. Középen általában egy lapos tányér vagy az úgynevezett ültetőtányér található (erre helyezik később azokat a tálakat, amelyekben felszolgálják a fogásokat, pl. a levesestányért). Ezt úgy kell az asztalra helyezni, hogy minden vendégnek elegendő helye legyen (legalább 50-60 cm legyen közöttük). Ha van a tányéron minta, embléma, akkor az felülre kerül, hogy a vendéggel szembe nézzen.
  2. A tányértól balra a villák, jobbra a kések, és (a kések után) a kanalak találhatók. A desszerthez használatos evőeszközök a tányér felett helyezkednek el. Mindig a legelőször használt evőeszköz van kívül, így a vendégek az étkezés során kívülről befelé haladnak, majd ha az oldalsó evőeszközök elfogytak, a felsőket veszik igénybe.
    • A fentieknek megfelelően közvetlenül a tányér jobb oldalára, élével a tányér felé fordítva kell elhelyezni a fő fogáshoz használt nagy kést.
    • Ezt követi az előételhez használt kés: halkés, rákkés, vajkés vagy kaviárkés.
    • Ezek után helyezzük fel a leveshez használt nagy kanalat.
    • Amennyiben olyan előételt szolgálunk fel, amelyet a leves előtt, kanállal kell fogyasztani, a nagy kanál mellé kerülhet még egy kisebb is.
    • Közvetlenül a tányér bal oldalára kerül a fő fogáshoz használt villa.
    • Ezt követi az előételhez használt villa (halvilla, rákvilla, fondüvilla).
    • A tányér fölé kerül a desszertes kanál és villa. (A kanál nyele jobbra, míg a villáé balra mutat, és a kanál van felül. Ha azonban csak villát adunk a desszerthez, annak a nyele is jobbra néz.)
  3. Az evőeszközök után helyezzük el a poharakat. A főfogáshoz használt ital poharát a főfogáshoz használt kés hegye fölé helyezzük el. Az előételhez felszolgált italok pohara ettől jobbra, a desszerthez adottaké pedig balra álljon.
  4. Ha a vacsorához kenyeret is szolgálunk fel, akkor annak a bal oldalra tegyünk egy kisebb tányért, és esetleg egy kést a vajnak. Ugyanide kerülhet a savanyúsághoz szükséges tál is.
  5. Ezután helyezzük a szalvétát a bal oldalra, a villák mellé.
  6. A terítés befejezéseként helyezzük az asztalra a fűszertartókat és esetleg egy kis csokor virágot, gyertyát vagy egyéb díszítést. Ezek ne legyenek túl magasak, nehogy zavarják a szemben ülőket a beszélgetésben.

Hogyan kell helyesen megteríteni? Most megmutatjuk!

Tippek

  • A bonyolult terítési szabályok az alábbi két „ökölszabállyal” egyszerűen leírhatók: minden eszköz arra az oldalra kerül, amelyik kézzel majd a vendégek használják; és olyan sorrendben, hogy az étkezés során kívülről befelé (a poharaknál jobbról balra) haladjanak.
  • Ne csak az evőeszközök és poharak elhelyezésére ügyeljünk, hanem a teríték összbenyomására is. Modern terítéket például ne tegyünk a nagymamától kapott csipkés asztalterítőre. Ünnepi alkalmakra fehér terítőt, porcelán étkészletet és szép (esetleg csiszolt) poharakat használjunk.

Figyelmeztetések

  • Három pár evőeszköznél (a desszertes kanalat, villát nem számítva) ne tegyünk az asztalra, ugyanígy négy pohárnál többet sem kell a tányérok fölé zsúfolni. Amennyiben a szükség úgy kívánja, inkább a vacsora egy-egy szünetében (két fogás között) cseréljük a terítéket.

Amire szükséged lehet:

  • Asztalterítő
  • Tányérok
  • Poharak
  • Komplett evőeszköz készlet
  • Szalvéta
  • Fűszertartók
  • Asztaldísz (pl. virág, gyertya)

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Otthon Harry herceg és Meghan Markle gyermekének hálószobája

A hercegi pár a babvárás utolsó fázisában van, frogmore-i birtokukon is minden készen áll a kisded érkezésére. Most a babaszoba nyomában jártunk.

Lakások Tetőtér stílusosan – Így is lehet élni ferde falak között

A padlástértől sokan félnek. Pedig a most következő tetőtér stílusosan bizonyítja, hogy jó érzékkel bármilyen térből teljes értékű otthon válhat.

Felújítás Műanyag nyílászárók festése – Így csináld, hogy jól csináld!

A műanyagból készült tárgyak általában nem szorulnak festésre, ez egy hatalmas előnyük. Néha mégis előfordul, hogy esztétikai okokból váltanánk.

Otthon Hibátlanul hangolt galériás kislakás finom homok színekkel

Kis térben élni sok kihívást jelent. Egy lehetséges válasz ezekre, ha felfele is megpróbáljuk kihasználni a lehetőségeinket. Egy galériás kislakás ráadásul jóval több, mint puszta kényszermegoldás.

Tipp Komposzt a lakásban – Igen, abszolút lehetséges!

Komposzt bizony nem csak kertben készíthető. Hulladékaid egy részéből lakásban is készíthetsz magas szervesanyag-tartalmú anyagot.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin