Forrás: Getty

Hangulatos, otthonos nappalira vágysz? Ezzel a 4 tippel sikerülni fog

1. tipp – Falszín

Nagyon sokan fehérre festik a nappali falait, pedig a falszínnel akár teljesen megváltoztathatjuk egy helyiség hangulatát. A sárga felvidítja a teret, a bézs kényelmet sugároz, a zöld és a kék pedig nyugtatólag hat. Míg a világos árnyalatok nagyobbítják a teret, addig a sötétebbek drámaibb, karakteresebb hatást keltenek.

2. tipp – Képek

A faliképek soha ne egyedül árválkodjanak a falakon, hanem inkább több legyen egymás mellett, felett vagy alatt. Ezáltal ugyanis sokkal harmonikusabb hatást keltenek. A keretek lehetnek akár eltérőek is, de ez már a mi ízlésünkre van bízva.

3. tipp – Fényforrás

A világítással rengeteget javíthatunk nappalink hangulatán, ehhez azonban több lámpára lesz szükségünk. Természetesen ne neoncsövekkel aggassuk tele a szobát, a mennyezeti lámpán kívül az  asztali-, az álló- vagy a falilámpák is nagyon jól mutathatnak. Egy nappaliban nagyon fontos a hangulatos, indirekt megvilágítás.

4. tipp – Dekoráció

A dekorációk terén is a visszafogottság a nyerő! Az évek alatt rengeteg szuvenírt és apró csetreszt gyűjtünk össze, de nem kell az összeset kitennünk a szekrényekre és polcokra. A túl sok dekoráció nem csupán a takarítást nehezíti meg, de zsúfolt hatást is kelt. Válasszuk ki kedvenc darabjainkat, és csak azokat helyezzük el a térben.  

Galéria / 4 kép

Megnézem a galériát

Képek: Getty

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.