Forrás: Getty

4 lakberendezési trend, aminek mielőbb ints búcsút

1. Dekorációk sokasága

A klímaváltozás életünk minden területére hatással van, így a lakberendezésre is. Ebben az esetben ez úgy nyilvánul meg, hogy csökken a dekorációk száma, aminek magyarázata, hogy egyre kevésbé trendi, ha halmozod a dolgokat, hiszen ezáltal növeled az ökológiai lábnyomodat is. Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy például semmi szükséged párnahegyekre a kanapén vagy az ágyon. Összességében azt tartsd szem előtt, hogy nem kell minden egyes polcra és üres helyre dekorációt tenned, ugyanis sokkal trendibb a „kevesebb néha több” elv.

2. Földszínek

A földszínek rajongótábora az utóbbi három évben folyamatosan nőtt, de mára leszálló pályára állt ez a trend. Idén visszatérnek az izgalmasabb árnyalatok, melyek élettel töltik meg a tereket. Szerezz be nyugodtan egy királykék fotelt vagy egy mattsárga lámpát, hiszen minden megengedett, ami tetszik és vidám.

3. Nyitott terek

A nyitott terek szintén idejétmúltak. Ez persze azért nem azt jelenti, hogy falakat kellene hirtelen felhúznod, hiszen térelválasztókkal is tudsz külön részeket kialakítani a lakásban. Míg sokáig mindenki az olyan ingatlanokat kereste, ahol majdnem minden egy légtérben van, mostanra ez teljesen megváltozni látszik. Ennek magyarázata, hogy egyre többen otthonról dolgoznak, így szükség van különálló terekre, továbbá az sem mellékes, hogy a nagy szobák fűtése is többe kerül.

4. Magasfényű fehér

Noha a fehér örök sláger, annak magasfényű változata már nem annyira. A konyhában már korábban idejétmúltnak lett kikiáltva az ilyen színű bútor, de most az összes többi szobából is száműzni kell. A magasfényű felületek azonban nemcsak a fehér esetén tiltottak, hanem minden más árnyalat esetében is. Részesítsd előnyben a matt színeket, ezek ugyanis sokkal otthonosabb hatást keltenek.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.