Forrás: Getty

Kinti összejövetel télen? Így szervezz kerti partit hideg időben

A kinti összejöveteleknek számos előnyük van: nagyobb a tér, kevésbé féltjük a kinti bútorainkat, jókat lehet sütögetni… A hideg idő beköszöntével viszont hajlamosak vagyunk lemondani ezekről – de ez nagy hiba. Mutatjuk, hogyan sikerülhet hidegben is felejthetetlen partikat tartani.

1. Szélmentes helyet keressünk

Nyáron szinte mindegy, hova tervezzük az összejövetelt, hiszen jó idő van. Ősszel már több tervezést igényel a helyszín megválasztása, mivel szeretnénk minél kevésbé fázni a bulin. A helyszínt mindenképp szélvédett helyre tervezzük – két épület között, a teraszon, vagy a bejárón egyaránt jó helye lesz. Lényeg, hogy a szél ne fújjon. A tervezéskor vegyük figyelembe az időjárás előrejelzést is, hiszen ez fontos az ideális helyszín kitalálásához.

2. Próbáljunk minél melegebbet csinálni

Már egész baráti áron lehet mobil hősugárzókat kapni, ezért mindenképp ruházzunk be egy-két darabba, ha rendszeresen tartunk kerti partikat. A melegítő(ke)t az ülőhelyek közelében helyezzük el, lehetőleg úgy, hogy a teljes ülőrészt elérjék, hogy mindenkinek jusson a melegből. A hőérzetet, pluszban, vastag ülőpárnákkal és pokrócokkal tudjuk fokozni.

3. Készítsünk tábortüzet

Míg nyáron kellemetlen a készülő bográcsos körül sündörögni, télen a tűz melege jól jön az amúgy hűvös időjárás ellen, ráadásul hangulatos is. Tervezzük úgy az összejövetelt, hogy minden ételt a nyílt láng felett készítünk el, illetve tegyünk székeket és padokat is a tűz közelébe.

+1. Garázs berendezése

Ha az idő nagyon nem akarja engedni a kinti bulit, akkor muszáj kicsi kompromisszumot kötni, erre pedig jók lehetnek a garázsok. Nyitott ajtó mellett egészen olyan, mintha a szabad ég alatt lennénk, de sokkal szélvédettebb, melegebb és kényelmesebb. Ha van hely, a garázsban jól mutatnak a raklapokból készült bútorok, így érdemes lehet pár darabot beszerezni, vagy inkább készíteni.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.