Forrás: Getty

Így láss neki az aloe vera átültetésének

A megfelelő időzítés

Alapvetően kijelenthető, hogy 2-3 évente ajánlott átültetned az aloe verát, méghozzá mindig egy nagyobb cserépbe, hiszen így biztosítasz elegendő helyet a növény gyökereinek. Ezen kívül azt is mindig tartsd szem előtt, hogy friss földet használj, hiszen az abban található tápanyagok jótékony hatással vannak a növényre, és még a növekedését is támogatják. Ennek köszönhetően pedig nincs szükség tápra, illetve trágyára.

Az év bármely szakában időt keríthetsz az aloe vera átültetésére, kivéve akkor, amikor épp virágzik. Mindezek ellenére a téli álom végén érdemes erre sort kerítened, azaz május és június között.

Tipp: A növény átültetése akár orvosolhatja is azt, ha például túl sok vizet adtál neki. Ezt úgy veheted észre, hogy a levelein barna foltok jelennek meg. Ebben az esetben azonnal tedd át friss földbe, és a következő négy hétben semmiféleképp se locsold meg.

Cserép és föld

Mielőtt nekilátsz a munkának, szerezz be egy megfelelő cserepet és jó minőségű virágföldet. Az aloe vera egy agyag vagy terrakotta kaspóban érzi magát a legjobban. Az átmérőt tekintve mindig azt tartsd szem előtt, hogy legalább 3-5 centiméterrel nagyobb legyen, mint a régi cserép.

A föld legyen homokos, száraz és jó áteresztőképességű. Használhatsz például kaktusznak vagy szukkulenseknek ajánlott virágföldet, de az is remek választás, ha a hagyományos földhöz 2:1 arányban keversz homokot.

Átültetés lépésről lépésre

Az alábbi eszközökre lesz szükséged:

  • Egy új agyag vagy terrakotta cserép
  • Egy maréknyi kavics/sóder
  • Friss virágföld

Tipp: Az átültetés előtt 2 hétig ne öntözd az aloe verát. Ezáltal száraz lesz a gyökérbojtja, és könnyebben el tudod távolítani a régi földet.

Az átültetés menete

  1. lépés: Készítsd elő az új cserepet: szórj az aljába egy réteg kavicsot.
  2. Ezután tegyél pár marékkal a virágföldből a cserépbe.
  3. Emeld ki az aloe verát a régi kaspóból, és óvatosan rázd le róla a földet.
  4. Helyezd a növényt az új cserép közepére. A gyökérbojt 2 centiméterre legyen a kaspó felső peremétől.
  5. Körülötte töltsd fel földdel, és enyhén nyomkodd meg.

Fontos: Az átültetést követően egy hétig egy árnyékos helyre tedd az aloe verát, így védve a közvetlen napsugaraktól. Az öntözéssel is várj legalább 7 napot.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.