Ilyen luxust ritkán látni! Íme, egy fényűző lakás New York fellegeiben

Ilyen luxust ritkán látni! Íme, egy fényűző lakás New York fellegeiben

A New Yorkban játszódó romantikus filmek nagy százalékában látható olyan jelenet, mely egy felhőkarcoló tetején játszódik. Nem csoda, hiszen a magas épületeknek valamilyen romantikus jelentőségük van.

Ötletládához ad!

Ilyen a épület a Woolworth toronyház is, mely New York egyik legmagasabb felhőkarcolói közé tartozik Azt mondanunk sem kell, hogy a kilátás innen szédítő lehet, pláne, ha egy olyan lakásból kémlelhetünk lefelé, mint amilyen cikkünk főszereplője.

Habár korábban a Woolworth toronyházat inkább irodai célokra használták, hamarosan betették a lábukat oda az építészet szerelmesei és a New York-i elit tagjai, akik elkezdtek lakásokat építeni a házba. 2015-ben az Alchemy Properties nevű cég elkezdte átalakítani a felső részt egyedülálló apartmanok számára.

Elegáns és egyben okos is

Az öt hálószobával, négy fürdőszobával és két gardróbbal rendelkező lakás a 29. emeleten található. Összesen 6111 négyzetméteren helyezkedik el, amelyhez tartozik egy “szolid”, 2770 négyzetméteres duplex terasz is. A 20-as években épült toronyházban épület lakás kortárs berendezési elemekkel nyerte el mai formáját, amihez okos otthoni rendszerek is tartoznak. A város fényei mindig beszöknek a lakásba, különleges atmoszférát teremtve ezzel a belső térben.

Ilyen luxust ritkán látni! Íme, egy fényűző lakás New York fellegeiben

A belsőépítészek a munka során szigorúan figyeltek arra, hogy csak luxus minőségű berendezési tárgyakat és bútorokat használjanak. Emiatt került az egyik fő hálószobába, az ebédlőbe és a bejárathoz Baccarat csillár és világító elemek, Vista ebédlőasztal az étkezőbe, illetve egyedi festék és tapéta anyagok minden falfelületre. A cél egy olyan tér létrehozása volt, ahol csak a legjobb minőségű darabok kaphatnak helyet, az alkotók célja ezzel nem titkolt módon az is lehetett, hogy a lakás minél borsosabb áron találja meg új gazdáját.

Az impozáns darabok valóban emelik a lakás értéket, de persze a mi szemünk a berendezésen akadt meg. A lakás stílusát az apró részletek határozzák meg igazán, mint például a szalag szerű tükör a nappaliban, a különleges csillár az étkezőben, ami kiemeli a magas belmagasságot.

Aki ide beköltözik, az használhatja a medencét, továbbá a lakásokhoz tartozó borospincét és fitnesz termet. A régmúlt csillogása talán egyedül a lobbiban látszódik meg, ahol a mennyezeti kazettákat az eredeti állapotukban hagyták meg a tervezők.

A képekért kattints a galériára!

Galéria / 6 kép

Megnézem a galériát

Forrás: AD

Fundatipp
Már ezer terved van hogy fog kinézni álmaid hálószobája? A Fundamenta segít álmaid megvalósításában!
Kérj visszahívást most!
Visszahívást kérek!

Köszönjük szépen érdeklődésedet!

Köszönjük érdeklődésedet! A megadott elérhetőségen kollégánk hamarosan felkeres téged!

Valami hiba történt.

Munkatársaink már dolgoznak a problémán, kérünk gyere vissza pár perc múlva.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Friss Virágos tavaszt hoz a Praktiker az otthonokba

A Praktiker új tavasz kollekciója, amelyet a virágos rét ihletett, elhozza otthonunkba a legfrissebb nyugat-európai trendeket. A tavasz beköszöntével válogathatunk virágmotívumokkal borított textíliák, illatgyertyák, ágyneműk, kiegészítők és étkészletek között, de ha kedvünk van, akár át is festhetjük a nappalinkat. Érdemes megadni a tiszteletet a húsvéti ünnepnek is, és legfőképp magunknak. Lépjünk ki a szürkeségből, öltöztessük fel élénk tónusokkal, virágos lakberendezési kiegészítőkkel lakótereinket, és keltsük új életre kültéri dekorelemekkel – díszpárnákkal, mécsesekkel, vázákkal – otthonunkat és kertünket.

Friss 3 tipp a lakásillatosításhoz

Lenyűgöző érzés belépni egy olyan lakásba, ahol nem csupán a színek és a formák állnak harmóniában, de finom illattal is fokozzák a hatást.

Tipp Lakásvásárlás rokontól – Ezekre figyelj, ha hitelt szeretnél igényelni

Elsőre azt gondolhatnánk, hogy a lakásvásárlás rokontól egyáltalán nem bonyolult, hiszen egy ismerőssel sokkal könnyebb dolgunk van ez ezzel járó ügyek intézése kapcsán. Ez azonban nem igaz, hiszen még a hiteligénylés feltételei is sokkal szigorúbbak.

Tipp Plüssállatok tisztítása – Ezzel a trükkel pikk-pakk megszabadulsz az atkáktól

A plüssállatoknak sok mindent ki kell bírniuk. A rengeteg ölelés és puszi mellett gyakran a koszos padlón hagyják őket a gyerkőcök, sőt, még az olyan kellemetlen élőlények is megtámadják őket, mint az atkák. Az alábbi trükknek hála azonban legalább az utóbbi probléma ellen könnyedén tudunk tenni.

Tipp Így horgolj szépségeket – VIDEÓ!

Ne csak ünnepnapokon adjuk meg a módját a szép terítésnek. Ha van pár semleges alapdarabunk, akkor egy-egy szalvétával, színes virággal, apró kiegészítővel bármilyen stílust behozhatunk az otthonunkba.

Kert Halak telepítése kerti tóba – Íme, a „TEDD – NE TEDD” lista

Az új tavunkba előbb-utóbb eljön az ideje halakat telepíteni, a régi tónak a halállományát pedig érdemes időről időre felfrissíteni. Nem tudod, hogy kezdj neki? Segítünk, hogyan működik a halak telepítése kerti tóba!

Tipp Íme, az idei esküvőszezon legtrendibb ajándékötletei

A nyár kezdetével megkezdődött az esküvőszezon is. A megfelelő ajándék kiválasztása gondos tervezést igényel, főleg, ha szeretnénk valami széppel és hasznossal megajándékozni az ifjú párt. A felesleges fejtörés elkerülése érdekében cikkünkben összegyűjtöttük az idei nyár könnyen beszerezhető és trendi esküvői ajándékait, melyeknek biztosan hasznát veszi majd az ifjú pár az új közös otthonban.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin