Angol vidéki báj – angol vidéki ház

Angol vidéki báj – angol vidéki ház

A város zajából sokszor vágyódik el az ember a természet csendjébe és nyugalmába. Most egy olyan családot mutatunk be, aki nem érte be vágyódással, hanem megteremtette magának a tökéletes vidéki idillt.

Ötletládához ad!

Amanda Brooks írónő és családja vidéki életének színtere ez a csodás angol Oxfordshire-i farm, amiért egy frenetikus életet hagytak maguk mögött New York-ban.

“Az első látogatásom a Fairgreen Farmon 1997-ben volt. Akkor voltam 23 éves. Christobert, aki azóta a férjem, még csak két hete ismertem, amikor meghívott a farmra egy hétre, ahol született és nevelkedett, és amit mindig is az otthonának tartott” – avat be minket az első találokzás emlékeibe Amanda.

Az első látogatásból aztán hamar eljutottak a gyakori látogatásokig, majd az írónő egyszercsak azon kapta magát, hogy a farmra is költözött. Mint mondja, hatalamas lépés volt ez egy fiatal nőnek, aki épphogy elvégezte az egyetemet, máris egy idegen országban találta magát. Ráadásul New York zsongó és hangos életéből egy egészen pici és csendes farmon. “Emlékszem, hogy mennyire megtört, amikor Christopher megkért, hogy szedjünk néhány zöldséget a kertből vacsorára, de fogalmam sem volt, mihez kezdjek velük.”

A kezdeti nehézségeken túllépve azonban hamar megtalálták a békét és a biztonságot ebben a különleges környezetben. “Mindketten szeretjük a vidéki otthonunk nyugalmát és báját, mely tökéletesen ellensúlyozza az amúgy rohanó, zsúfolt életünket.”

Járd körbe ezt az autentikus farmot, melyet a híres írónő és családja felújított magának, és azóta is életettel tölt meg.

Galéria / 13 kép

Megnézem a galériát

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
banner
Váltsd valóra lakásálmaidat a Fundamentával
Megnézem
Bezárom
Friss Lélegzetelállító tér az év legkülönlegesebb komolyzenei koncertjén

Korábban sehol sem látott produkcióval léptek az ötödik alkalommal életre hívott MVM ZENERGIA színpadára a hazai komolyzene nagyjai augusztus 29-én. Az élő zenei műsor mellett nagyszabású fényfestés, extra tartalmak, helyszíni bejelentkezések és interjúk varázsolták el a zenekedvelőket. Az MVM a koncert teljes jegybevételét megduplázta és a teljes összeget idén is jótékony célra ajánlotta fel, a közönségszavazás eredményeként az összeget a Csalogány EGYMI kapja meg.

Felújítás Így játék lesz a zuhanyzó felújítása – Mutatjuk, hogyan kezdj neki

Gondot okoz a zuhanyzó felújítása? Nem mertél még belevágni, mert nem vagy biztos benne? Túl drágának tartod? Tippjeinkkel segítünk megvalósítani!

Stílus Így kell a dohányzóasztalt dekorálni – Te jól csinálod?

Kíváncsi vagy, milyen a trendi dohányzóasztal dekoráció? Szívesen feldobnád a nappalit? Mutatjuk, hogyan csináld!

Otthon Love ya-project – Csoda 29 nm-en

Szeret, nem szeret, szeret. Ez amolyan szeretem munka volt a tulajdonos-tervező számára, hiszen nem ült a nyakán megrendelő, aki felülbírálta volna az elképzeléseit. Így egy év leforgása alatt pont az született meg a gyakorlatban, ami a terveken is szerepelt – kompromisszumok nélkül.

Tipp Csak 1 perc! – Ennyi idő kell, hogy mindig tiszta legyen az otthonod

Nincs idegesítőbb és utálatosabb dolog a rendrakásnál és takarításnál. Pedig, ha jól szerevzzük, elég lehet rá 60 másodperc is. Kíváncsi lettél, hogy ez hogyan működik? Cikkünkből kiderül!

Tipp Készülj fel mindenre! 7 dolog, amit mindenképp tudnod kell, mielőtt házat építesz

Házépítés előtt állsz? Szeretnél felkészülni minden eshetőségre? Íme 7 dolog, amit mindenképp tudnod kell, mielőtt belevágsz.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin