Így néz ki Andrea Bocelli lélegzetelállító toszkán otthona

Így néz ki Andrea Bocelli lélegzetelállító toszkán otthona

A híres tenor, Andrea Bocelli leginkább a hangja és tehetsége miatt figyelemreméltó. Érdemes azonban egy pillantást vetnünk otthonára is, ami szintén megér egy misét!

Ötletládához ad!

Amikor kiválasztjuk új otthonunkat, bizony nem árt, ha a házzal vagy lakással kicsit szerelembe is esünk. Valószínűleg ez történt Andrea Bocelli esetében is, amikor megvette ezt a meseszép toszkán villát. Kukkantsunk be hozzá!

A több mint 8.000 négyzetméteres házban hamar felismerte jövőbeni otthonát Andrea. “Amikor kiválasztjuk az otthonunkat, nem csak racionálisan kell gondolkodnunk. Ugyanúgy hallgatnunk kell az ösztöneinkre is, hogy mit súg egy adott hely atmoszférája” – nyilatkozta az olasz operaénekes.

A házat Villa Alpemare névre keresztelték. Tökéletes otthont nyújt a művésznek, amikor éppen nem turnézik valahol a világban. 


A rezidenciát Andrea testvére, Alberto Bocelli segített felújítani, felesége Veronica pedig a bútorokat választotta ki. Andrea nyugodt szívvel bízta a választást a nejére, hiszen – mint mondja – tökéletesen egyezik az ízlésük. A felújítás során ki kellett cserélni a fűtésrendszert és a teljes elektromos hálózatot, ezek kívül pedig a villa új ablakokat és ajtókat is kapott.

A berendezési tárgyak között megtalálható néhány zongora is, mert Andrea gyakran ad koncertet barátai körében. “Számomra egy tökéletes este a családom és a barátaim körében zajlik, amikor jókat eszünk és iszunk, körbeüljük a zongorát, együtt énekelünk és nevetünk”

Nézd meg az irigylésre méltó házat galériánkban:

Galéria / 7 kép

Megnézem a galériát

Fundatipp
Végre megvennéd álmaid otthonát?
Élj a lehetőséggel és kérj visszahívást!
Visszahívást kérek!

Köszönjük szépen érdeklődésedet!

Köszönjük érdeklődésedet! A megadott elérhetőségen kollégánk hamarosan felkeres téged!

Valami hiba történt.

Munkatársaink már dolgoznak a problémán, kérünk gyere vissza pár perc múlva.

Hírlevél feliratkozás

Ha nem akarsz lemaradni az Otthonok & Megoldások cikkeiről, akkor iratkozz fel hírlevelünkre mielőbb!

Feliratkozom
Tipp Tarts rendet az ékszerek között – Ezekkel a rendezőkkel nem lesz nehéz

Mindenki fiókjában ott vannak azok a kedvenc ékszerek, melyektől igazán jól érzi magát a bőrében. Tartsd őket rendben, hogy könnyen kéznél legyenek mindig!

Otthon Követendő modell – Megosztani ér!

Ingatlanbefektetések tekintetében Nyári Atilla szokatlan, de övedelmező modellt követ. Megvesz Budapest belvárosában egy kisebb lakást, azt megosztja, így hoz az üzlet jóval nagyobb megtérülést annál, mintha a lakást egyben adná ki.

Otthon A tökéletes minimalista otthon – Minden pontja hibátlan

A tökéletes minimalista otthon titka egyszerű: jó ízlés és megfontoltság. Ha ellesnéd a nagyok titkait, less be galériánkba.

Tipp 4 hasznos tipp, ha otthoni festés előtt állsz – Ezeket fogadd meg!

Egy jól időzített festés igazi felüdülést jelenthet az otthonodnak és a lelkednek egyaránt. Érdemes azonban bizonyos szempontokat szem előtt tartanod, mielőtt belevágsz.

Tipp 5 tipp a makulátlan mosogatógép érdekében – Így mindig működni fog

Háztartásod eszközeit nem árt tisztán és karbantartani, hogy hosszútávon szolgálhassanak téged. Ma a mosogatógéppel kapcsolatban segítünk tisztán látni.

Stíluskerék

minimál
klasszikus
egzotikus
retro
nőies
rusztikus
konyha
nappali
háló
fürdő
dolgozó
gyerek
fekete
fehér
hideg
meleg
pasztell
élénk
Pörgess
Mehet

Stílus

Helyiség

Szín

Pörgesd meg a kereket, vagy forgasd be a tárcsákat ízlésed szerint és nézd meg a neked szóló tippünket!

Megjelent a legújabb Otthonok és Megoldások magazin