Bő két évtized alatt nagyot fordult a világ. A rendszerváltás előtt mindenki azt vette, amit éppen kapott. A nyolcvanas évek modern házgyári lakásaiban szagelszívóból kétféle volt a piacon: a barna és a fehér. Mindkettő teljesen ugyanaz a hangos, nagy és hazai gyártmány volt, csak a sötétebb bútorok miatt kifejlesztették a barnára fújt modellt. Ma egy erre szakosodott weblapon legalább 150-200 különböző elszívómodell számlálható össze. Csupán ezek csoportosítása tucatnyi kategóriát ad ki. Olyanokat, mint kürtős, rusztikus, kétmotoros, pultba vagy mennyezetbe építhető, sarokba illő, konyhasziget fölé helyezhető és a többi. Az árakat tekintve, ha lehet, még nagyobb a szórás. A legegyszerűbb, három évtizedes elődökre emlékeztető modellek akciósan alig több mint tízezer Ft-ba kerülnek, 20-25 ezer Ft-ért már márkás modellek is vásárolhatók, 40-60 ezertől pedig már minden hétköznapi igényt kielégítő készülékek érhetők el.

Mire is való?

Nos, a helytelenül szagelszívónak nevezett berendezés fő célja nem a  főzés során felszabaduló illatok, szagok elvezetése, hanem a hatalmas mennyiségű vízpára szabadba vezetése. Ez pedig a légmentesen záró, műanyag nyílászárókkal ellátott modern otthonokban különösen fontos kérdés. A pára mennyisége a falak típusától, a fűtés intenzitásától is függ, de általános szabályként elmondható, hogy a távfűtéses panellakásokban a legalacsonyabb, míg a 19-20 fokra fűtött, nyáron is hűvösebb családi házakban a legmagasabb a relatív páratartalom. Magyarán, aki házgyári, 23-25 fokra fűtött lakásba újonnan szereltet ilyen készüléket, nem árt, ha párologtatókat is tesz a radiátorokra.

A fentiekből az is következik, hogy a főzés és a sütés teljes időtartama alatt célszerű működtetni ezeket a készülékeket, hogy a lehető legtöbb párát elvezessék.

Mikor kerülendő?

Ma már nem túl gyakori, hogy nyílt égésterű tüzelőberendezések vannak az otthonokban. Igaz viszont, hogy újra terjedni kezdtek a kandallók, a cserépkályhák. Ilyen, kéménybe kötött szerkezetek esetén gondosan kell eljárni elszívó telepítésekor. Alapvető szabály, hogy az egyterű konyha-nappalikba nem kerülhet egyszerre elszívó és kéménybe kötött nyílt lángú tüzelőberendezés. Méghozzá azért nem, mert egy egyszerű elszívó is képes visszaszívni a mérgező füstgázokat a kéményből a lakásba. Ez akkor is igaz, ha a konyha távolabb esik, de az elszívó nagy teljesítményű, a lakás pedig modern, jól záró ablakokkal, ajtókkal van ellátva. Ha mégis ilyen otthonunk van, nagyon vigyázzunk arra, hogy sose működjön egyszerre a kályha és az elszívó. Még veszélyesebb mindez az első begyújtásnál, illetve ha kint meleg, a lakásban pedig hűvösebb van, hiszen a kémény huzatát a meleg levegő felfelé áramlása hozza létre, erősíti fel. Ugyanez igaz, ha ködös, párás a külső levegő.

A konyhasziget fölé is helyezhető

Tippek a választáshoz

•  A legfontosabb szempont, hogy milyenek a főzési szokásaink. Ha egyedülálló, vagy gyermektelen pár használja a konyhát, ők is csak alkalmanként, akkor elegendő egy egyszerű, függesztett vagy fali formatervezett modell. Ha viszont rendszeresen, nagycsaládra főznek a konyhában, akkor a nagyobb felületű, konyhaszigetekhez tervezett, vagy fali kürtős modellek beszerzése ajánlott.
• Az elszívók elegáns, legtöbbször nemesacél felületét tilos a szokványos súrolókrémekkel, dörzsiszivaccsal tisztítani. A szaküzletekben ilyen felületekhez ajánlott tisztító folyadékot és kendőt használjunk.
• A legérzékenyebb alkatrész a zsírszűrő. Ha hetente többször főzünk, akkor 1-2 havonta javallott kitisztítani a szűrőbetétet. Erre az erős zsíroldó mosószerek is megfelelnek, ha a szűrő rozsdamentes acélból készül. Ha betétes modellről van szó, félévente nem árt a szűrőt is cserélni. Amennyiben sokat főzünk, ennél gyakrabban is szükség lehet erre. n