Forrás: Europress

Panel fürdőszoba felújítása 5 nap alatt - Így lehetséges!

A fürdőszoba felújítása az egyik legmacerásabb munka a lakásban. Nem csak azért, mert az egyik – ha nem az egyetlen – nélkülözhetetlen helyiségünk ez, de nagy porral, zajjal és helyenként komoly fizikai megerőltetéssel is jár. Nem csoda hát, ha nehezen veszed rá magad, amikor pedig benne vagy, alig várod a végét. Viszont jó hír, hogy a panel fürdőszoba felújítása 5 nap alatt nem kitaláció, okos tervezéssel kordában tartható és elvégezhető a teljes folyamat. Ami pedig még jobb, hogy mi a tervezést el is végeztük helyetted, neked már “csak” be kell tartanod a menetrendet.

Panel fürdőszoba felújítása 5 nap alatt

1. nap: A bontás

A meló piszkos része. Fogj egy vésőt és egy kalapácsot, és távolítsd el a régi burkolatokat és a kádat/zuhanyzót a fürdőből. Mivel rengeteg porral jár ez a művelet, érdemes egy régi lepedővel letakarnod a fürdő ajtaját és a bútorokat is a lakás többi pontján, hogy minél kevesebbet kelljen magad után takarítanod (de készülj fel lélekben, hogy így is lesz majd bőven tennivalód!). És még valami: mivel a panel tömbök úgy vezetik a zajt, mint víz az áramot, még az első kalapácsütés előtt hívd fel szomszédaid figyelmét arra, mi készül nálad. Egyben kérd és köszönd is meg a türelmüket.

2. nap: Dolgozd meg a falat!

Ha megszabadultál a régi csempéktől és járólapoktól, a második felvonásban koncentrálj a falra.  Kezd azzal, hogy megtisztítod a régi ragasztó maradványaitól, majd javítsd ki az egyenetlenségeket. Érdemes egy mélyalapozást is betervezned a minél tökéletesebb végeredmény érdekében. Ami még a napba beleférhet: az új kád vagy zuhanykabin beállítása. (Ha nem bízol magadban, ehhez hívj szakembert!)

Lakásfelújításkor ezt írd ki a lépcsőházba!

panel fürdőszoba felújítása 5 nap alatt

Forrás: Europress

3. nap: Csempézz!

A felületek előkészítve, jöhet az új köpönyeg rájuk. Itt jegyezzük meg: csak akkor lehet sikeres a panel fürdőszoba felújítása 5 nap alatt, ha minden szükséges eszközt és alapanyagot – különösen a csempét és a járólapot – előre beszerzel. Ha ezek kéznél vannak, a harmadik nap szólhat is róluk.  A csempézés nem ördögtől való dolog, ha megfelelően utánajársz, magad is bátran nekiállhatsz.

4. nap: Fugázz!

Ez a nap az eddigiekhez képest játéknak fog tűnni. A csomagoláson található instrukciók szerint egyszerűen keverd ki a fugát, majd vidd fel a csempére és a járólapokra. Ez lehet a délelőtt programja. Egy kis pihenés után pedig délután beszerelheted a kiegészítőket – szekrényeket, polcokat, akasztókat. De ezek esetében is gondolkodj előre! Ha például a tükör fölé szeretnél lámpát, annak vezetékét még a csempézés előtt kell odavezetned.

5. nap: Takaríts!

Bizony erre is szánnod kell egy teljes napot. Leginkább azért, mert minden igyekezeted ellenére a lakásban valószínűleg vastagon áll a por mindenhol. Nem pusztán a fürdőt kell tehát kisuvikszolnod, hanem a többi helyiséget is. Függönymosás, alapos törölgetés, szőnyegpucolás – mindennel kalkulálj.

Ugye, hogy lehetséges a panel fürdőszoba felújítása 5 nap alatt! Még több megoldásért kattints IDE!

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.