Forrás: Carlos Lindner // Unsplash

Fontos őszi-téli tanácsok légkondi tulajdonosoknak

Még pihenhet a kazán

Beköszöntött az igazi, hűvös őszi idő, így sokan elgondolkodnak azon, hogy lassan – legalábbis a csípős reggeleken és a hidegebb estéken – már ideje lenne bekapcsolni a fűtést. Nem biztos azonban, hogy például kora ősszel a távhőszolgáltató is pont így gondolkodik, míg a házközponti fűtés beindítása a többség szavazatán múlik, illetve az is kétséges, hogy egy-egy ilyen alkalomra megéri-e beindítani a cirkót. Azok, akik korszerű, fűtésre is alkalmas légkondicionálóval rendelkeznek, most igazán könnyű helyzetben vannak. A mai modern klímák ugyanis ebben az átmeneti időszakban kiválóan használhatóak kiegészítő fűtésre. Általában a korszerű monosplit – azaz egy kültéri és egy beltéri egységgel rendelkező – klímákat 0 Celsius fokig jó hatékonysággal használhatjuk fűtésre, de akár -10 fokig is helytállhatnak. Az LG szakértője szerint a jó hatékonyság ebben a vonatkozásban azt jelenti, hogy fagypont feletti külső hőmérséklet esetén olcsóbb lehet a készülék üzemeltetése, mint ha bekapcsolnánk a hagyományos gázfűtést. E tulajdonsága révén egy modern hűtő-fűtő klíma ideális választás lehet nyaralókba vagy akár hétvégi házakba is.

Most hívjunk szerelőt!

Azok számára is akad tennivaló, akik nem tudják, vagy nem akarják ősszel fűtésre használni a légkondicionálójukat. A nyári szezon végével ugyanis eljött az ideje a készülékek szokásos éves karbantartásának. Ezt a legtöbben tavaszra időzítik vagy a nyár elejére halasztják, de aki igazán előrelátó, már most, ősszel elvégezteti ezt a munkát.

Mennyibe kerül a karbantartás és mit fontos még tudni erről? 

Sokba kerülhet, ha a karbantartáson akarunk spórolni. Nem csak arról van szó, hogy – akár az új autók esetében – a garanciális időszak alatt csak rendszeres és szakszerű karbantartás esetén él a garancia. Aki jót akar magának, a karbantartáson a garanciális idő lejárta után sem spórol, hiszen így érhető el a hatékony, energiatakarékos és biztonságos működés, valamint a hosszú élettartam. Könnyű belátni, hogy eltömődött szűrőkkel, poros, szennyezett kültéri egységgel nem csak a saját egészségünket tesszük kockára. A rosszabb működési hatásfok miatt magasabb villanyszámlára is számíthatunk, nem beszélve a feleslegesen nagy terhelés miatt gyorsabban elhasználódó alkatrészekről, amelyek igencsak borsos szervizszámlát eredményezhetnek. A szakember tapasztalatai szerint egy beltéri és egy kültéri egység ellenőrzését, tisztítását jellemzően 6-10 ezer forint közötti összegért vállalják a szerelők. Ha nagyobb rendszerről, esetleg javításról, alkatrészcseréről van szó, természetesen ettől eltérő végösszeggel kell kalkulálnunk, de még mindig olcsóbban kijövünk, mint egy kompresszorcserével.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.