Fotók: Szentgyörgyváry Ambrus

Lány a szomszédból - Íme Cserpes Laura bájos otthona

Van az az eset, amikor nem feltétlenül egy lakás nyűgözi le stábunkat, hanem lakója. Cserpes Laura otthonában nincsenek kiugróan ügyes belsőépítészeti megoldások, csodás dizájnbútorok, sokkal inkább vendéglátónk személyisége ragyogja be az otthont, amit szülői segítséggel pár éve Budapest belvárosában vásárolt.

AZONNAL KÖLTÖZHETŐ

Az idáig vezető út és a gyerekkor három testvérrel Kapuváron telt. Laurának az elsőszülött jogán mindig volt saját szobája, amit az önálló élet megkezdésekor húga örökölt. Amikor eljött otthonról a barátnőkkel közösen bérelt egy lakást a Jóbarátok sorozat szellemiségében, de egy idő után sajátra vágyott. A szüleivel indult ingatlankeresésre, akiknek mindenben ad a véleményükre, – legyen szó otthonteremtési, ízlésbeli vagy befektetési kérdésről. A befutót az interneten találta meg. „A jó elhelyezkedés mellett döntő szempont volt, hogy a harmadik emeleti lakás világos, nincsenek előtte magas épületek, amelyek elzárnák a fényt. Mellette szólt, hogy a lakás azonnal költözhető volt, ráadásul fel sem kellett újítani, a szerződés aláírása után azonnal be lehetett kötözni” – meséli Cserpes Laura. Stábunk benyomása, hogy jók a lakás rezgései, a kívülről nem annyira impozáns ház belső udvara a elszíneződött vadszőlővel a tűzfalon bámulatos látvány, amibe valóban csak beleszeretni lehet. „Időközben annyira a szívemhez nőtt, hogy, ha tovább is állok, elképzelhető, hogy ez az ingatlan a család számára örök darab marad, hiszem ugyanis, hogy a testvéreimnek is jó első otthona lehet majd” – vallja meg vendéglátónk.

PIANINÓ ÉS FUTÓGÉP

A lakás erénye, hogy minden megvan benne, amire az énekesnő vágyott. Nappali, ami nem konyhával szerelt, háló, így alvásra nem a nappalit kell használni, és jutott benne hely plusz egy szobának, ami középpontban a fésülködőasztallal gardróbszobaként funkcionál. A négyzetméterek kalkulálásánál fontos volt, hogy Laura futógépének és pianinójának is jusson hely, mindkettő a nappaliba került. „A zongora abban segít, hogy, ha egy dallam megszületik a fejemben, azt rögtön harmóniába helyezzem. A futógép azokon a napokon pótolja a mozgást, amikor nincs időm elmenni body art órákra. Az edzőterem hangulathoz a nappali tükrei is hozzájárulnak, amik máskülönben tértágításra és a külső gyors ellenőrzésére is kiválóan alkalmasak, nem mellesleg szép keretükkel díszítik a szobát”. Dekorációnak helyesek Laura gyerekkori ruhácskái a falon, illetve, Mancika, a macska is, aki kameránk előtt a tőle szokatlan módon szívesen mutatkozott. Vendéglátónk kedvenc helye a lakásban a zongorasarok, itt született jó néhány dala is.

Íme néhány fotó Cserpes Laura gyönyörű és bájos lakásáról!

Galéria / 7 kép

Megnézem a galériát

A teljes cikk az Otthonok&Megoldások magazin 2016/04 számában jelent meg.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.