Fotó: Getty

A tökéletlen szépség! Máris itt van 2018 legütősebb trendje

Lehet! Legalábbis a wabi-sabi szerint, mely minden előjel szerint nagyot fog robbanni 2018-ban.

Mi az a wabi-sabi?

Egy különleges esztétikai irányzat, mely a Távol-Keletről, azon belül is Japánból származik. A japánok szépségről alkotott szemléletének alapjait adja, melynek lényege a tökéletlenségben és a mulandóságban ragadható meg. Ha meg szeretnénk találni a magyar megfelelőjét, a tökéletlen és nyers szépség áll hozzá a legközelebb.

Mit jelent a lakberendezésben?

Mindent, ami egy híján tökéletes. A stílusirányzat követői hisznek a hibás tárgyak szépségében, természetességük erejében. Éppen ezért gyakran maguk “tesznek kárt” azokban a dekorelemekben, melyekkel otthonukat szépítik. Jelentheti ez azt, hogy egy kerámia vázát készítés közben szándékosan elrontanak, vagy be sem fejeznek teljesen, ahogy azt is, hogy egy kész porcelántálat finoman odaütögetnek valamihez, hogy annak zománca sérüljön.

Egy autentikus wabi-sabi alkotás arról ismerszik meg, hogy felülete durva, formája aszimmetrikus. Mivel a természetesség mindent felülír ebben az irányzatban, elsősorban a fa és kő alapanyagok, valamint a neutrális színek, barna és fekete árnyalatok dominálnak benne. A japánok úgy hiszik, hogy a sérült tárgyaknak története van, ami csak még vonzóbbá teszi őket. A hiba nem szégyellni való, hanem a valódi érték jelzője, melytől otthonunk csak több és jobb lesz.

A legtöbb modern lakásbelsőbe szépen be tud illeszkedni ez a tökéletlen hangulatvilág. Az étkezőasztal lapján néhány égési folt vagy jól látható karcolás, esetleg az anyagváza lepattant széle élettel tölti meg az amúgy kimért enteriőrt. Egyszerűen fogadjuk el, hogy otthonunk nem egy múzeum, ahol mindennek katonás rendben és kifogástalan állapotban kell lennie, hanem egy természetes közeg a maga természetes hibáival.

Ez a wabi-sabi, 2018 legnagyobb ígérete.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.