Forrás: Europress

Rózsaszín falhoz függöny – Így párosítsd az árnyalatokat

A rózsaszín már rég több, mint a hercegnők és lelkükben örök kislányok alapárnyalata. Sokszor és sok formában bizonyította már, hogy bátran támaszkodhatunk rá otthonunk díszítésében, mert a lényeg úgyis mindig az összhatásban rejlik. Azon, hogy milyen felületen jelenítjük meg, mennyire adunk neki teret, és milyen árnyalatokkal párosítjuk.

Ezért is állítjuk határozottan: ha úgy szeretnéd, bátran válassz pink falfestéket otthonod bármelyik helyiségébe. Ha megfelelő kiegészítőkkel veszed körbe, a legkevésbé sem lesz giccses vagy stílustalan. Ennek egyik kulcspontja pedig a függöny, hiszen az mind anyagával, mind pedig színeivel nagy hatást gyakorol a térre. Mutatjuk is, melyik három tónusban érdemes gondolkodnod, amikor ezt a drapériát keresed egy pink szobába.

1. Szürke: Ha kifinomultabb hangulatot szeretnél magad körül, melyből az erős és élénk tónusok hiányoznak, ellenben a nőiesség érvényre jut benne, akkor a rózsaszín falak mellé egy szürke függöny a tökéletes választás. Ez a két tónus ugyanis úgy egészíti ki és erősíti egymást, hogy közben kellemes egésszé olvad egybe.

2. Narancs: Ha viszont ennél merészebb és élénkebb összhatást keresel, a narancs szín lesz számodra a legjobb választás pink árnyalatú falaid mellé. Bármennyire is erősnek hangzik elsőre, működik. Persze ehhez jól kell megválasztani a vibrálás erősségét: ha a falat élénkebb pinkbe öltözteted, a függöny “készüljön” egy tompább narancsos árnyalatból.

3. Zöld: És a végére egy igazán élénk kettős: a rózsaszín és a zöld együttese, ami elsősorban a retró stílus egyik legnépszerűbb párja. Szabadság, pörgés, energia – ezt mind eszedbe juttathatja nap, mint nap. Ha tehát nem csak csodálni szeretnéd rózsaszín falaidat, hanem “használni” is őket, bátran válassz melléjük zöld függönyt.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.