Fotók: Otthonok&Megoldások magazin/Batár Zsolt

Toszkán hangulatú solymári luxusház kerttel, medencével, nagy erkéllyel és lélegzetelállító panorámával!

A ház névjegye

Elhelyezkedés: Solymár
Ingatlan mérete: 300 m2
Telek mérete: 360 négyszögöl
Telekvásárlás éve: 2000
Telek vételára: 11 millió Ft
A házépítés éve: 2007
A ház kivitelezése:  100 millió
Összesen: 111 millió Ft
Tervezett eladási ár: 140 millió Ft (2016 nyarán)

Vendéglátónk a hazai szórakoztatóipar egyik kulcsfigurája. Láthatatlan módon, de járt már mindannyiunk otthonában. Komoly befolyása van ugyanis arra nézve, hogy milyen televízió-és rádióműsorokat fogyasszunk, mely szappanoperahősökért izguljunk. A szórakoztatást szerencsére nem kizárólag a munkaidőre korlátozza, magánemberként is szellemes, amiből a lakásbemutatón adott némi ízelítőt.

KEZDETBEN VOLT A GARÁZS

Azt mondja, egy utcával lejjebb lakott, a kutyáját sétáltatta errefelé, amikor elirigyelte a teleket, annak panorámáját, a szomszédok hiányát, illetve azt az adottságot, hogy az ide épülő házra senki sem láthat rá. Ez azonban valaki másnak is feltűnt, a helyszínen ugyanis már zajlott egy építkezés, aminek kézzel fogható nyoma a hegyből kivájt garázs helye volt. Itt jött az első kihívás, meg kellett akasztani az építkezést, azaz meg kellett győzni az akkori tulajdonost, hogy adja el a telkét. A szándék csírájában megvolt, mégis egy évet kellett masszírozni, míg az eredeti tulaj belátta: hegytetőre építkezni, a terepviszonyok miatt erősen feláras tevékenység.

FELALKUDVA

A tulaj nem adta olcsón magát. 2000-ben, amikor ez a 360 négyszögöles telek jóindulattal 6 millió forintot ért, közel 9 milliót kért érte, de ezzel nem ért véget a birkózás. „Előkapott egy másik vevőt és hirtelen kemény áralkuban találtam magam, ahol felfelé ment a licit. Fáradtságos küzdelemben 11 millió forintért hoztam el az ingatlant egy olyan harcban, ahol 50 000 Ft-jával voltam kénytelen növelni az összeget. Ezután egy hetem maradt átgondolni, honnan lesz meg az egymilliós foglaló, és még két hetem volt kitalálni azt, hogy honnan szedem össze a zsebemben és a bankkártyámon sem létező 10 millió forintot.

PARLAGFŰ PANORÁMÁVAL

A kölcsönökből megvett földarabra 7 évig csak kutyát sétáltatni, parlagfüvet kaszálni és a panorámában gyönyörködni jártam. Ülőalkalmatosságom akadt, a garázs födémje időközben elkészült. A hetedik évben, amikor elkezdtek emelkedni a telekárak, eljátszottam a gondolattal, hogy eladom. Jött is valaki egy hatalmas BMW-vel, aki 7 évvel az adás-vétel megkötése után 40 milliót kínált érte, de úgy voltam vele, ha ez ennyit ér, inkább megtartom. A döntésbe besegített, hogy a főbérlőm felmondott az egy utcával lejjebb lévő házban, így villámgyorsan el kellett kezdenem építkezni.

Galéria / 10 kép

Megnézem a galériát

EZ VOLT A HARMADIK

A cél az volt, hogy az új ház megfeleljen egy 4 tagú családnak és 1-2 kutyának. Alkalmas legyen bulizásra, legyen jó a hangulata, mégse legyen hivalkodó. Korábban puccos házaim voltak, nagyköveti rezidenciára hasonlítottak, ezúttal nem vágytam ilyesmire. A  gyors felépülés ugyancsak elvárás volt. A házépítést május elején kezdtem és december 3-án már be is költöztünk. Ez azért sikerülhetett, mert egyszerű házformát választottam, nincsenek benne boltívek, kiugrók, beugrók, tornyocskák, kizárólag derékszögek. Ma már három építkezéssel a hátam mögött tudom, az egyszerű vonalak, a minőségi, de gyorsan kötő anyagválasztás a gyors építkezés titka.

HÁZDEFINICIÓ

Ha definiálnom kéne, ezt a háztípus nevezik itthon mediterránnak, én azonban óvatos vagyok, mert arról nekem valami narancssárga rettenet jut az eszembe. Toszkán jelleget akartam neki adni, belül viszont eklektikus, hiszen a lenti lakókonyha rusztikus, míg fönt angolos a hangulat. Az otthon több dolog miatt is szeretem, de főleg azért, mert elszigetelt, sehonnan sem lehet belátni, semerre nem tudnak építkezni, lejjebb zárt kertek vannak, oldalt a tájvédelmi körzet a szomszédom, a kilátás pazar és jó messze ellátni anélkül, hogy tereptárgyak szabdalnák a látómezőt.

FLEXMENTES ÖVEZET

Jó, hogy nagyok a terek, szoba nincs 18 nm alatt, mégsem báltermi a hatás. A lakás berendezése a régi bútorboltos időszakomat idézi. Az itt látható berendezési tárgyakat a spanyol lakberendezési áruházam eladatlan készletéből válogattam össze. Szeretem továbbá az apró kényelmi faktorokat, így azt, hogy a garázsban úgy tudom kinyitni a kocsi ajtaját, hogy nem csapódik oda semminek, illetve, hogy a lépcsőn kényelmesen elfér két ember egymás mellett. Eladáskor biztos felárat képez, hogy a környék flex-mentes övezet, értsd: az országos átlaghoz képest ritkábban hasít bele a csöndbe a flex zaja.

A teljes cikk az Otthonok&Megoldások magazin 2016/03-as számában jelent meg.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.