Forrás: Europress

Perfekt! Ed Sheeren egy csapásra négy házzal lett gazdagabb

Vajon mire készül a slágergyáros?

Valószínűleg arra, amiről a közelmúltban is többször nyilatkozott. Nevezetesen az apaszerepre és láthatóan Ed körül minden mindennel összefügg. A háromszoros Grammy-díjas énekes ugyanis előbb bejelentette, hogy eljegyezte barátnőjét, Cherry Seabornt, akivel már az esküvőt is tervezik. Nem sokkal később aztán – rajongói legnagyobb bánatára – arról szóltak a hírek, hogy tervei szerint felhagy a zenéléssel, amint gyermeke születik. Mindeközben pedig szép csendben be is vásárolt maguknak. Így majdnem biztosra vehetjük, hogy tudjuk, hova vonul majd vissza a zenész leendő családjával.

Egymás nyakán 

Nemrég ugyanis napvilágot látott, hogy a 26 esztendős muzsikus négy házat vásárolt magának a Londontól mindössze két óra autóútra fekvő Suffolkban – mégpedig egymás mellett. A környékbeliek által csak Sheeranville-nek becézett ingatlanegyüttes legnagyobb előnye, hogy méreteiből adódóan teljes nyugalmat biztosít lakóinak. De vélhetően ez oda-vissza igaz, azaz a Sheeran-család beköltözése után a gitár hangja sem zavarja majd fel az utca lakóit az éjszaka közepén. A négy lakóházból egyébként egy már korábban is a vörös popcsillag családjának tulajdona volt. Ez egy fából készült ingatlan kültéri medencével és egy különálló pajtával, melyben a zenész saját kocsmát alakított ki. Ennek a közvetlen szomszédságában álló három másik családi házat vásárolta fel most a sztár, és a negyedikkel együtt immáron mind az övé. Így bőven lesz hely a rokonoknak és barátoknak, ha időnként úgy döntene, egy rögtönzött házi koncert erejéig apaként is gitárt ragad. A környékre pedig garantáltan nem lesz panasza. Nyugalom és biztonság árad a kisváros minden szegletéből.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.