A házaspár nem bánta meg, hogy Veresegyházon építkezett

Modern mediterrán ház Veresegyházán

Eleinte Gödöllőben gondolkoztak az M3-as autópálya mellett, majd az ingatlanos rákérdezett arra, hogy a 20 km-es kör, amit kijelöltek a Budapest-Miskolc útvonalon, kiterjeszthető-e az egy kicsit távolabb fekvő Veresegyházra? A válasz, ahogy a végeredmény is mutatja, igen lett. Nem bánták meg. „Az egykor kis falunak számító Veresegyház időközben városiasodott, a lakosok száma eléri a 10 000 főt, ezzel együtt a környezet csendes, kellemes maradt, és csak 20 perc Budapest”. Mármint a férjnek. Azért választották a neki kényelmesebb megoldást, mert a párnak hamarosan kisbabája születik. Fontos volt tehát, hogy Norbertnek, az aktív keresőnek legyen egyszerűbb az évek folyamán bejutnia a munkahelyére.

alaprajz hatereset X

A ház építésének néhány fázisa és az alaprajz

Baráti javaslat

Építkezni semmiképp sem akartak. Egyrészt, mert nem találtak a szájízüknek megfelelő házat. Az igényes, szép, frissen, jó ízléssel felújított ingatlanokról sokszor a helyszínen derült ki, e jelzők valódi értelmével nincsen tisztában az eladó fél. Másrészt az építkezés azért sem jöhetett szóba, mert Norbert végignézte, ahogy a szülei házassága, idegrendszere évekkel korábban csaknem ráment az építkezésre, amikor arra vállalkoztak, saját maguk vágnak bele abba, amire nem véletlenül egy külön iparág épült. „Nem szerettük volna tönkremenni az építkezésben. A gyerekvállalással csak most kezdünk bele igazán a közös jövőbe” – érvel a férj, akinek kapóra jött, amikor régi iskolatársától azt hallotta, egy készházakat építő cégnél fűtés-víz-gáz szerelő. Mivel a gyerekkori barát testközelből követi, hogy munkaadója, illetve a brigád hogyan építi a házakat, a látottak alapján csak ajánlani tudta a céget. „Ez elegendő referencia volt, ráadásul a házak építésének menedzsere meg is mutatott néhány, már megépült ingatlant, és végül is sehol nem dobálták meg őt” – kever némi humort az életre szóló döntés előkészítésének magyarázatába Norbert.

YI5M8166

A ház gazdái a modern mediterrán stílusra esküsznek

Nagyot és világosat

A mintát a ház sziluettjeihez egy, a Szép házakban látott ürömi ház adta. „A mediterrán stílus érdekelt minket, de nem az a felfogás, amely szerint mindenhol kő, rusztikus anyag és rengeteg kovácsoltvas bútor keveredik egymással. Nekünk a modern mediterrán vonal tetszett” – ismerteti a kezdeti elképzeléseket a feleség, Mária. Amit biztosan tudtak még, hogy nagy és világos lakást szeretnének, hatalmas nappalit, óriási ablakokkal, amerikai konyhával, étkezővel. A lenti rész, amely gyakorlatilag a nappalit és az amerikai konyhát foglalja magában, 52 m2-ben állt meg. Fent helyezkednek el a kisebb szobák és intim terek, amelyek apró méretük ellenére is élhetők. Az élet azonban nem fent zajlik, hanem melegebb időben a teraszon, télen a nagy belmagasságú nappaliban, ami felvet bizonyos kérdéseket a fűtéssel kapcsolatosan, hiszen egy 4,5 magas térről van szó. Az óriási kiterjedésű nappali felmelegítésében a padlófűtés és kiegészítő radiátorok játszanak szerepet. „A kiegészítő radiátorok beszerelését mindenkinek javasoljuk, akik nagy belterű nappalival rendelkező ház építése előtt állnak, mert a padlófűtés nem vagy csak meglehetősen sokára tudja felfűteni az ekkora tereket” -mondja Norbert.

YI5M8126

Hatalmas nappalit képzeltek, óriási ablakokkal

Mi a fontos?

Költségek

Földmunka, alapozás: 1.480.000 Ft

Kiemelés, térbeton készítése: 1.480.000 Ft

Földszinti főfalak, fafödém: 4.440.000 Ft

Tetőhéjalás, bádogozás, válaszfalak: 7.400.000 Ft

Gépészeti alapszerelés: 4.440.000 Ft

Aljzatbetonozás, vakolás: 2.960.000 Ft

Nyílászárók, külső színezés: 2.960.000 Ft

Belső festés, hideg- , melegburkolás: 2.960.000 Ft

Gépészeti szerelvényezés: 2.960.000 Ft

Összesen:  29.600.000 Ft

A házépítésnél a prioritást a minőségi anyagok kiválasztása jelentette. Ezek épülnek be tartósan a térbe, tehát nem mindegy, milyen hosszú az élettartalmuk. A megváltoztathatatlan dolgok élveztek elsőbbséget, így a fa nyílászárók, a konyhabútor, míg a könnyen cserélhető, elmozgatható dolgok csak másodlagosan voltak fontosak.

A fürdőre, amit egy szaniteráru boltban látott meg a házaspár készen berendezett, úgynevezett referencia fürdőként, nagy hangsúly került. Pontosan ennek mását szerették volna a saját házukba, amit jó eredménnyel sikerült megvalósítani, a bézs burkolatú fürdő tényleg egy bemutatótermi belteret idéz. A falakon látható kiugrók adtak is pluszmunkát jócskán a burkolóknak, akiknek minden csempét össze kellett csiszolniuk 45 fokban, élvédőt ugyanis nem lehetett a burkolólapokra tenni. Ez plusz 4 nap munkát jelentett a mestereknek, de gyönyörű lett. „Azóta ezt a munkafolyamatot felárral csinálja a cég” – jegyzi meg Norbert, aki a térbe még egy infraszaunát is szeretett volna, de ez esetben a kádnak nem maradt volna elég hely, így a sarokkád javára döntött a családi kupaktanács.

Untitled_Panorama2

A fürdőszoba épp olyan lett, mint amilyennek szerették volna

További tervek

Egyszerre persze nem sikerült minden tervet megvalósítania a házaspárnak. Gondolkodnak egy vízteres kandalló kiépítésén, de ez még várat magára. Nem olyan régiek az építkezés emlékei, amely bár kényelmes volt a család számára, hisz generálkivitelezőre bízták a feladatot, Norbert amolyan önkéntes minőségellenőrként minden nap kijárt, hogy lássa a ház fejlődését. Ez az önként vállalt teher megérte, a ház pont olyan lett, amilyennek szerettek volna, és a kertnek sem lehet felróni hibákat. Ha még azokat az időket élnénk, amikor el lehetett nyerni a Tiszta udvar, rendes ház címet, a család bizton számíthatna az elismerésre, és a vele járó táblácskára egyaránt. n

thumbnail
thumbnail
thumbnail
thumbnail
thumbnail
thumbnail
Modern mediterrán ház Veresegyházán
A rakott kő romantikája
Modern mediterrán ház Veresegyházán
Nyitott, mégis tagolt terek
Modern mediterrán ház Veresegyházán
Minőségi anyagok
Modern mediterrán ház Veresegyházán
Étkező és amerikai konyha
Modern mediterrán ház Veresegyházán
A hálószoba
Modern mediterrán ház Veresegyházán
Fürdőszobai hangulat
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.