Kanadában kedvelik a nagy házakat, a miénk sem kicsi
Ha a gyermekeim barátai látogatóba jönnek hozzánk, általában döbbenten mérik fel a házunk számunkra már megszokott léptékeit, ami cseppet sem meglepő. Tisztán emlékszem, hogy mikor először megérkeztem Kanadába, két dolog fogott meg igazán: először is, hogy itt minden nagyon zöld, másodszor pedig, hogy az itt kialakított nagy terek miatt az emberek soha nem lógnak egymás nyakában.
Hatalmas terek
A belvárosban
Toronto belvárosában, a régebben épült házak lakásai azért jóval kisebb lakhelyet biztosítanak a tulajdonosaiknak. Az átlagosnak nevezhető méret itt 100 négyzetméter, és jellemzően az egyedülálló emberek, vagy a friss házasok választják az ekkora méretű lakásokat otthonuknak. Mivel Kanada sok bevándorlót fogad a soraiba, első lakhelyükül ők is leginkább a belvárost választják. Itt (akárcsak az Egyesült Államok nagyvárosaiban) olyan negyedek is kialakultak, ahol az angolul még nem beszélő betelepedettek is könnyen feltalálják magukat, és az anyanyelvükön tudnak elintézni minden fontos dolgot.
Amikor a férjemmel a jövendőbeli otthonunkat tervezgettük, mindkettőnk számára fontos volt, hogy a házunkat majd méretes kert vegye körbe. A kanadaiak véleménye szerint minden telket maximálisan ki kell használni, és akkora házat kell rájuk építeni, amekkorát csak lehet. Ők aztán, ha kitesznek két kerti széket a hátsó kertbe, már moccanni sem tudnak, olyan kicsi helyük marad. Mi ezt másként szerettük volna, és igaz, a helyi előírásokat teljes mértékig betartva, de a lehető legkisebb méretű házat építtettük fel a telkünkre, amit csak a város megengedett. A ház méretei ennek ellenére el tudják kápráztatni a gyerekek barátait, és bizony magam is morgolódom, amikor takarítanom kell. Ötfős családunk ugyanis 325 négyzetméteren él, amit az emeleti 4 háló- és két fürdőszoba, illetve a földszinti, nagy családi szoba (nappali), a hatalmas konyha-étkező, valamint egy iroda, egy kis fürdőszoba, és a garázs felől is megközelíthető mosókonyha tesznek ki. De ezen kívül mi a házunk pincéjét is egy szinte önálló otthonná alakítottuk ki, amelyben ugyancsak van két szoba, egy fürdő, egy nagy nappali, egy kis konyha, és egy raktárhelyiség is. Szóval helyben nem szűkölködünk, pedig – ahogy említettem – a miénk a legkisebb ház a környéken!
A földszinti étkező a konyhával
Fából nagyot, gyorsan!
Ezek a léptékek persze korántsem igazak minden kanadai otthonra, de azért sokra igen. Főként az újépítésű negyedekben figyelhető ez meg, amelyek – köszönhetően annak, hogy a kanadai házak alapanyaga a fa – akár néhány hónap leforgása alatt maradéktalanul felépülnek. A villámtempóban felhúzott faszerkezetre csak egy vékony kis tégla- vagy gerendának tűnő szálfaburkolat kerül, és persze a nagy hidegekre való tekintettel a komoly szigetelés sem maradhat ki alóla! A fa alap azt is lehetővé teszi, hogy a házak belső elrendezését könnyen és gyorsan át lehessen alakítani, de például a szögek beverése is sokkal egyszerűbb, mint ahogy arra otthonról emlékszem. A Magyarországon megszokottakhoz képest különösen szeretem az itteni házakban, hogy sehol nincs küszöb! Azokban az ember amúgy is csak megbotlani tud… Kandalló azonban szinte minden új otthonba épül, igaz, ma már leginkább a gázüzemű változat.
Minden házban van kandalló
Nincs kerítés
Magyar szemmel nézve érdekes lehet még, hogy a kanadaiak házai előtt, az utcafronton sosincs kerítés. Azt csak nagyjából a ház felétől kezdve, a hátsó kert irányába, illetve azt körbevéve húzzák fel. A kertkapukon pedig keresve sem találni zárat, mindenki megelégszik egy egyszerű kallantyúval. Ez a szabad felfogás, amely nem igazán tart az illetéktelen személyek betolakodásától, persze máshol is megfigyelhető. Számomra meglepő volt például, hogy az itteni iskolák kertjét sem kerítik be, hanem a gyerekek számára kialakított parkot és játszóteret mások számára is szabadon használhatóvá teszik.
Kertvárosi utcarészlet
Mindenki másképp csinálja
Fizesse a bérlő!
Az ingatlanárak emelkedése az elmúlt években Kanadára is jellemző, de ennek ellenére az itteniek (amint megtehetik) nem bérleményben, hanem a saját tulajdonukban laknak. Sokan befektetésként tekintenek az ingatlan vásárlásra, s míg maguk egy olcsó bérleményben laknak, újonnan vásárolt házuk törlesztőrészleteit egy bérlővel fizettetik ki. Toronto egyébként (Vancouver után) a második legdrágább város az országban. A 2013-as adatok szerint egy átlagos ház ára nagyjából 450 ezer kanadai dollár.
Egy kanadai család átlagosan 3-4 alkalommal költözik az élete folyamán. Ahogy nő a család létszáma, megnövekszik a nagyobb lakhelyre való igény is, de ehhez bizony ki kell költözni a város belsőbb negyedeiből. Jellemzően 200 négyzetméter az, ami egy család számára Kanadában már megfelelőnek tűnik, de – ahogy korában is említettem már – vannak, akik nem csak igénylik, hanem meg is tehetik, hogy jóval nagyobb alapterületen rendezzék be az életüket. A lakberendezési szokásokat tekintve nehéz lenne egy egységes stílust megállapítani, ami talán a betelepedett emberek sokféle kultúrájának is köszönhető. Például az a néhány magyar származású ember, akikkel Torontóban kapcsolatban vagyok, ugyancsak használ Magyarországról származó tárgyakat vagy motívumokat a lakása dekorálására. Gondolom, ez más nációknál is hasonlóan megfigyelhető. Az is látható, hogy a francia nyelvterületű Quebec-ben és környékén sokkal inkább európai stílusúak a házak, mint bárhol máshol Kanadában. De mivel Kanada hatalmas ország, az építkezési szokásokat a különböző területeire jellemző éghajlati viszonyok is befolyásolják.
Mi nagyobb kertet akartunk, mint mások
Csak autóval
A nagy, szabad terek a város utcaképének kialakítását is jellemzik, bár a szellősség leginkább a külső, úgymond alvónegyedekre jellemző igazán. Errefelé mindenki autóval közlekedik, s bár a bicikliutak egyre jobban terjednek a környékünkön is, járdát nemigen látni az utak mentén. A belvárosba vivő busz- és vonatjáratok nagyon ritkák, ezért elég kevesen használják őket. Magam például egyetlen alkalmat sem tudok felidézni az itt töltött 20 évemből, amikor buszra ültem volna… De talán az is beszédes, hogy mikor az egyik legkedvesebb, ugyancsak magyar származású barátnőm a környékünkre költözött, s igyekezett mindent gyalogosan, a babakocsit maga előtt tolva elintézni, egy alkalommal rendőrök állították meg, furcsállva, miért sétál az autóút szélén. Nehezen értették meg, hogy az országban, ahonnan származik, a gyalogos közlekedés teljesen normális, de neki is hamarosan be kellett látnia, hogy autó nélkül nagyon nehezen boldogul majd mifelénk. n
