Forrás: Getty

Így rendezzétek át elsős gyermeked szobáját

Rendezettség

Az iskolás gyereked számára rendkívül fontos, hogy tudjon összpontosítani, hiszen ezáltal könnyebben megy neki a tanulás. Ezt pedig segítheted a szoba megfelelő kialakításával, pontosabban annak rendezettségével. Ennek kulcsa, hogy mindennek meglegyen saját helye. Ehhez biztosítanod kell elegendő fiókot, polcot, dobozt. Ha ezek megvannak, akkor együtt rendszerezzétek a dolgokat, hogy mindenki tudja, mit hol találtok.

A megfelelő szín

A színek köztudottan hatással vannak ránk, a kedvünkre, az érzelmeinkre és a gondolatainkra. Ennek megfelelően a szoba falszíne is nagy jelentőséggel bír. Egy iskolás szobájába az alábbi színek a legjobb választások:

  • Kék: Segíti a koncentrációt, és a békesség érzetét kelti.
  • Sárga: A melegség és a boldogság színe.
  • Zöld: A természet és a lelki nyugalom árnyalata.

Ha akkora a szoba, hogy külön részeket tudsz kialakítani a tanulásnak, a játéknak és a pihenésnek, akkor ezeket a fent említett színekkel is elhatárolhatod egymástól.

Így rendezzétek át elsős gyermeked szobáját
Forrás: Getty

Elég fény

A természetes fény is segítik a tanulást és a koncentrációt, emellett nyugodt légkört teremt. Ahhoz, hogy a gyerekszoba barátságos legyen, igyekezz minél több napfényt becsalogatni. Számos módszerrel világosíthatod a teret, például úgy, ha fehérre fested a plafont.

Tanulósarok

Mivel a gyermeked rengeteg időt tölt a szobában, úgy kell azt kialakítanod, hogy minden elfoglaltságának legyen hely. Ami alapvető: érdemes berendezned neki egy tanulósarkot. Ide helyezz el egy íróasztalt, ami nézzen a fal felé, továbbá legyenek polcok, amelyeken elfér minden, ami a tanuláshoz kell. Fontos, hogy a közelben ne legyenek játékok, hiszen azok csak elterelik a figyelmet.

Játszósarok

A sok munka után természetesen jöhet a játék, aminek szintén ajánlott egy saját sarkot biztosítanotok, ami lehetőleg a tanulórésszel ellentétes sarokban legyen. Itt rendezd el a gyerek játékait, a zenéléshez és kreatív foglalatosságokhoz szükséges eszközöket.

Így rendezzétek át elsős gyermeked szobáját
Forrás: Getty

Biztonsági zóna

Úgy biztosíthatod gyermeked számára az elegendő és pihentető alvást, ha gondoskodsz arról, hogy az ágya kényelmes, annak környezete pedig biztonságot sugárzó legyen. A lénye, hogy gyermeked mindig úgy tekintsen a szobájának erre a részére, hogy ide vissza tud húzódni, ha épp szüksége van egy kis magányra.

Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.