42 nm-es felújított lakás az Operánál, Fotók: General Project Management

Klasszikus és modern! Ilyen lett a 42 nm-es felújított csőlakás az Operánál!

Egy olyan 42 nm-es felújított lakás bemutatása következik most, amely kifejezetten kiadásra készült. Ritka és egyáltalán nem praktikus hosszú, keskeny kialakítása miatt azonban  nagy fejtörést okozott a belsőépítésznek, Gerőfi J. Petrának.

“Nagyon lepukkant volt, ráadásul hosszúkás, cső elrendezésű, félbeszelt lakásról beszélünk. Nagyon rossz elrendezésű, a funkciók egymás után következtek, minden funkción át kellett menni, hogy a következőbe jussunk. Ez eléggé megnehezítette a dolgom.” – kezdte Gerőfi J. Petra belsőépítész. “A megbízó GPM Kft. kérése az volt, hogy a lakás minél világosabb legyen, mert túl sötét volt, ezáltal nyomott, rossz légkörű is. Stílusában pedig klasszikus, de mégis modern. Mivel kiadásra szánták, fontos volt, hogy a fiataloktól egészen az idős korosztályig mindenkinek tessen. Ez az eddigi visszajelzések alapján úgy tűnik jól sikerült, nagy sikere van a lakásnak.”

Pedig Petrának nem volt könnyű dolga. A 42 nm-es felújított lakás korábban sok apró helyiségből állt. A szakember azonban megnyitotta a tereket, ezáltal még levegősebbek az egész és nagyobbnak is tűnik a lakás. A falak világosak, leginkább fehérek és szürkék lettek, ennél jobban semmi nem nagyítja a teret. 04

Az előszobába található étkezőhöz átlátszó plexi székek kerültek. “Ezáltal légies az egész, olyan, mintha ott se lennének, de mégis. Ezzel sem szűkítjük tovább az amúgy is kicsi helyet.”

02

A csúnya radiátor eltakarására pedig egy praktikus konzolasztal lett a megoldás. “Bár látszik, hogy ott a radiátor, de mégis jobban mutat így. A meleg levegőt is gond nélkül kiengedi, és még pakolni is lehet rá.”03 A lakás végébe került a hálórész. “Nem volt könnyű dolgom, mert a lakás kevesebb, mint 3 méter széles. Így itt például az ágy mellé már nem is fért be semmi. Viszont hogy tovább nagyítsam a teret, ahelyett, hogy apróságokat tettem a falra, nagy tapéta képek kerültek az ággyal szemközti részre. Ugyanez a tapétaminta található meg az étkezőben. A nappalinál pedig ugyanolyan csíkos tapéta látható, mint az előszobai szekrénynél.”

A belsőépítész tippje: “Kis térben amellett, hogy világos színeket használjunk, fontos, hogy egész falakat átölelő dekorálási megoldásokat használjunk. Mert minden, ami osztja a teret, kicsinyíti is. Vagyis ne sok apróság kerüljön a falra, hanem egységben, nagyobb dolgokban gondolkozzunk.”

05

Bár ezen a képen nem látszik, a 42 nm-es felújított lakás fürdőszobája végig hófehér metrócsempével van kirakva. Csupán két rész: a WC és a zuhanyzó van kiemelve mintás csempékkel.01

Ha még több képre vágysz, nézd végig galériánkat! Így néz ki most a 42 nm-es felújított lakás!

Galéria / 18 kép

Megnézem a galériát
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Hozzájárulok, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Kft. és a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. hírlevel(ek)et (reklám) küldjön számomra az Adatvédelmi Tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően.